Szívügyük a Nagy Háború kutatása és emlékezetének ápolása

Az első világháború centenáriumi évei közül – Pintér Tamás, az alapítvány kuratóriumi elnöke – szerint a 2017-es esztendő volt az eddigi legsűrűbb. Katonai szempontból az Osztrák–Magyar Monarchia számára az 1917-es év legjelentősebb eseménye a tizenkettedik isonzói csata, vagyis a caporettói áttörés volt. A történészek kutatásaik során és a blogon megjelent írásokban is erre a csatára és előzményeire próbáltak nagyobb figyelmet fordítani.

„Mindenképp nagyon sikeres évről beszélhetünk. A blogoldalon hetente többször frissülő tartalommal tudtunk tavaly is az olvasóinknak szolgálni. Új szerzők csatlakoztak hozzánk, és új témákat is meg tudtunk jelentetni" – fogalmaz Pintér Tamás. A rendszeresen megjelenő tudományos népszerűsítő posztok mellett tovább nőtt a blog „Műhely rovatában" megjelenő szaktanulmányok száma is. Folytatták a napló- és visszaemlékezés-sorozatokat is, így további személyes történetek és sorsok váltak megismerhetővé Imre Gábor és Kókay László 1917-ben is vezetett naplóiból szemezgetve.

A személyes hangvételű naplókon túl a blogot látogatók dr. Lippai Péter ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettesének összeállításában megismerhették az áttörés legismertebb magyar hőse, Bertalan Árpád helytállása helyszínének, valamint beazonosításának történetét és a kutatás során alkalmazott módszereket.
Rózsafi János és Stencinger Norbert írásain keresztül az olvasók, a caporettói csata előzményei kapcsán, a Monte San Gabriele védelmének kutatásáról és annak eredményeiről tudhattak meg többet.
Horváth Jenőnek köszönhetően megismerhetővé vált az egykori ellenfél és az, ahogy a szemben álló katonák megélték az Isonzó menti csatákat. Ezen írásból – amely olasz forrásokat és szakirodalmat vonultat fel – többek között az is kiderül, hogy számukra a száz évvel ezelőtti ütközet a mai napig nemzeti katasztrófának számít.

Fordulópontot jelenthet a háborús veszteségkutatásban Molnár Tibor zentai levéltáros írása. A szerző egy eddig nem alkalmazott forrásbázist vett igénybe. Az egyházi holttányilvánítási iratok alapján dolgozott fel egy 1914 nyarán történt tragikus esetet. A módszer azért lehet rendkívül fontos, mert az egy-egy konkrét haláleset okát adó eseményről felvett tanúvallomási jegyzőkönyvek sokasága új megvilágításba helyezhet már eddig is vizsgált eseteket, illetve teljesen új, eddig nem ismert eseményeket is felszínre hozhat.

Ám a Nagy Háború Blogon megjelent temérdek információ mellett az alapítvány kuratóriumi elnöke arra is büszke, hogy a tavalyi évben is folytatni tudták a 2016-ban megkezdett könyvkiadási tevékenységüket. Az elmúlt esztendőben két kötetet is sikerült megjelentetniük: májusban adták ki Pintér Tamás–Rózsafi János–Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében című művének második, bővített kiadását; decemberben pedig bemutatták Hrubos–Takács Róbert: Holnap fehér álom című kalandregényét. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött kötet ritkaságnak számít a boltok könyvespolcain, hiszen egy háborúban szolgáló katona sorsát dolgozza fel. A könyv lapjain az olasz hadba lépéstől a caporettói áttörésig bezárólag ismerhetjük meg Szabó Rudolf Bálint műszaki zászlós történetét.

A digitális és nyomtatott megjelenéseken túl 2017-ben is kiemelt szerepet kapott a szervezet életében az Isonzó Expressz. A Honvédelmi Minisztérium, az Indóház Közlekedési Lap- és Könyvkiadó, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány, a Budakeszi Kultúra Alapítvány és a MÁV Nosztalgia Kft. közös szervezésében immáron harmadik alkalommal létrejött úton – az eddigiekhez hasonlóan – az alapítvány munkatársai állították össze a szakmai programot. Az előkészületek mellett a vonatúton előadásokkal, kiállítással is készültek, valamint az egyes helyszíneken is a történészek fogadták a kegyeleti zarándoklat résztvevőit.

Az olasz hadszíntér kutatása mellett az alapítvány szakemberei 2017-ben már hatodik éve foglalkoztak a Felvidéken a kárpáti harcok helyszíneivel és a fellelhető katonatemetőkkel is. A történészek mindezek mellett számtalan tudományos konferencián, népszerűsítő előadáson és iskolai előadáson vesznek részt, beszámolva az eredményeikről.

Mint Pintér Tamás megjegyzi, a dolgos 2017-et követően a 2018-as évre sem terveznek kevesebbel. „Idén is igyekszünk az év aktuális 100 éves évfordulós eseményeit szem előtt tartani. Kutatásainkban és a blogon is nagyobb figyelmet szentelünk az 1918-as év magyar szempontból legjelentősebb katonai eseményének, a júniusi piavei átkelésnek, ami egyúttal az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó nagy offenzívája is volt, s ami a vég kezdetének is tekinthető. A háború végéről, a fegyverszünetről és a frontról való hazatérésről szintén szeretnénk írni" – avat be a tervekbe a kuratóriumi elnök. Hozzáteszi, hogy ebben az évben is folytatódnak a könyvkiadások, például a blogon is olvasható naplók visszaemlékezéseit kötetbe gyűjtő Nagy Háború Könyvek sorozat harmadik része is idén fog megjelenni. „Az év második felében is szeretnénk még két könyvet kiadni. Az egyik a székesfehérvári 17-es népfelkelő gyalogezred doberdói harcait bemutató kötet, ami az újjáéleszteni tervezett Csatatér útikönyvek sorozatban jelenne meg, míg a másik Nagy Háború Könyvek sorozat negyedik köteteként dr. Kemény Gyula 1918-as, alapítványunk tulajdonában lévő palesztinai naplója lenne, ami nemzetközi érdeklődésre is számot tarthat" – mondja.

Akarva-akaratlanul is felvetődik a kérdés, hogy mi lesz majd 2018 után, amikor véget érnek a centenáriumi évfordulók, és félő, hogy az első világháború történelme, valamint a magyar katonák története újra feledésbe vész. Pintér Tamás optimistán látja a jövőt: mint fogalmaz, a helyzet ma már mindenképpen jobbnak számít, mint például 2010-ben, amikor az alapítvány megkezdte működését. „Nem gondolom, hogy a centenárium hatására most mindenki a Nagy Háborúról beszélne, de az emlékezés fontosságának az érzését igenis sokfelé sikerült felébresztenünk, ahol erre fogadókészség volt. Az például nagyon jó érzés, amikor a munkánk hatására lelkessé váló emberek szervezőmunkába kezdenek, s színültig megtelik egy előadóterem érdeklődőkkel, s alig tudunk a rendezvény végén hazaindulni, mert annyi a kérdésük, hozzászólásuk" – teszi hozzá örömmel.

Biztatónak tartja azt is, hogy időről-időre megkeresik az alapítványt olyan emberek, akik egy-egy buszos kirándulást szervezve a történészeket kérik fel, hogy kalauzolják őket el a Doberdó térségében. Ugyanígy örömteli, hogy az eddigi Isonzó Expresszek mindegyike megtelt utasokkal, csak azért, hogy megismerhessék saját őseik múltját és a száz évvel ezelőtt vívott harcok részleteit.
„Számunkra ez kedves és sok örömet adó feladat, még ha valóban nagy, néha a fizikai erőnk határait feszegető munkának is tekinthető. Szívügyünk a Nagy Háború kutatása, emlékezetének az ápolása. Az alapítvány munkatársai, a blog szerkesztői, szerzői mindannyian önkéntes munkaként, a napi munkánk mellett, a szabadidőnkben végezzük ezt a feladatot. Nagyon hálás is vagyok kutatótársaimnak, kuratóriumi társaimnak, a blogos szerkesztő- és szerzőtársaimnak, hogy mindezt önzetlenül, anyagi ellenszolgáltatás nélkül is vállalják és végzik nyolcadik éve" – summázza Pintér Tamás, a Nagy Háború Kutatásáért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Fotók: Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány