Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szólisták koncertje Hódmezővásárhelyen

Szöveg: Gömöri Balázs százados |  2016. október 10. 17:33

Idén harmadik, tematikus hangversenyét adta október elején az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Bessenyei-díjas Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekara.

1596021307

A hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban megtartott koncerten – nevéhez híven – a szólistáké volt a főszerep. Fellépett Hegedűs Endre Liszt-, Kossuth- és Bessenyei-díjas zongoraművész, Vágó János, Csongrád megyei Prima- és Bessenyei-díjas kürtművész, a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, és trombitán játszott a helyőrségi zenekar katonája, Botlik Lajos törzsőrmester.

1596021307

A zenekar színes műsorral készült, a közönség hallhatta Liszt Ferenc Magyar Fantáziáját és George Gershwin Kék Rapszódiáját, Wolfgang Amadeus Mozart 3. Esz-dúrkürtversenyének első tételét, valamint Johann Baptist Neruda trombitaversenyének első és második tételét. A nagy sikerű hangversenyen közreműködtek a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola művésztanárai. A koncerten Kovács István őrnagy és Vágó János karnagy vezényelt.

A hangversenysorozat a koncertfúvós és katonazenét hivatott népszerűsíteni, a negyedik, záró előadás decemberben lesz hallható a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

1596021308

Fotó: promenad.hu

Címkékkatonazene