Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyászszertartásra mértek légi csapást Jemenben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. október 10. 16:14

Több mint 450 ember vesztette életét vagy sebesült meg október 8-án, szombaton a húszi lázadók kezén lévő jemeni fővárosban, Szanaában, amikor a szaúdi vezetésű koalíció légi csapása egy gyászszertartást ért egy helyi temetkezési csarnokban – közölte a Saba jemeni hírügynökség Abdul-Szalam al-Madanira, a felkelők ellenkormányának egészségügyi miniszterhelyettesére hivatkozva. A szaúdiak cáfolták a bombázást.

A gyászszertartást értesülések szerint Dzsalál ar-Ruvaisánnak, a húszi lázadók ellenkormánya belügyminiszterének apja, Sejk Ali ar-Ruvaishán emlékére tartották.

Két légi csapás először a csarnok közelét érte, mire a gyászolók egy része kimenekült az épületből. Szemtanúk a Hszinhua kínai hírügynökségnek arról számoltak be, hogy egy harmadik bomba az épületet találta el, ahol több százan voltak.

A halálos áldozatok és a sebesültek számáról nagyon ellentmondásosak az információk. Korábban egészségügyi források legalább 140 halottról vagy sebesültről tettek említést. Legfrissebb adatok szerint legalább 82-en haltak meg, és több mint 530-an sebesültek meg.

Az AP amerikai hírügynökség 45 halottról és több mint 100 sebesültről tudósított. A Hszinhua viszont egy helyi mentőmunkásra hivatkozva arról számolt be, hogy legalább 160 halálos áldozat van, köztük magas rangú húszi tisztségviselők.

„Egyre több elszenesedett holttest kerül elő. Legalább 160-at számoltam eddig, de többen is vannak a gyászcsarnok törmeléke alatt" – mondta Háled Juszuf. Hozzáfűzte: félő, hogy Dzsalál ar-Ruvaishán és a főváros polgármestere, Abdul-Kádir Hilal is a halottak közt van.

Néhány szemtanú szerint magas rangú húszi vezetők mellett a velük szövetséges Ali Abdullah Száleh volt államfő is a teremben volt a támadások idején. A bombázások helyszínéről gomolygó füstöt több kilométer távolságra is lehetett látni.

Rijád a nap folyamán cáfolta, hogy a szaúdi vezetésű katonai koalíció bombázott volna. Biztosan nem volt ilyen bevetés a helyszínen – mondta a katonai szövetség egyik forrása. Hozzáfűzte: a szövetség tud ezekről a jelentésekről, de biztos abban, hogy a bombázások valószínűleg másra vezethetőek vissza. A koalíció a múltban is elkerült hasonló gyülekezéseket, az ilyenek soha nem voltak célpontok.

Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök nemzetközileg elismert kormánya, amelyet a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció is támogat, csaknem két éve háborúzik az Irán támogatását élvező húszi felkelőkkel, akik 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost. Az ENSZ összesítése szerint a harcokban 10 ezer ember halt meg, 35 ezren megsebesültek, és legalább 3 millióan hagyták el otthonukat.