Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Születésnapi búcsú – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. október 4. 17:56

Augusztus 14-én született, negyedik éves főiskolai hallgatóként ezen a napon nősült, negyvenegy év szolgálat után augusztus 14-én köszönt el munkatársaitól Nyers József ezredes. A szentesi műszaki ezred parancsnokát saját kérésére a Honvéd Vezérkar személyzeti csoportfőnöke nyugdíj előtti rendelkezési állományba helyezte. Búcsúztatóján több tábornok személyesen köszönte meg eddigi munkáját.

1595979995
Nyers József már tizenéves korában is rajongott a gépekért, a nagykállói Budai Nagy Antal Szakközépiskolában növényvédő gépésznek tanult. Főiskolára készült.

– Eszembe sem jutott, hogy katona legyek, a nyíregyházi mezőgazdasági főiskolán akartam továbbtanulni – emlékszik vissza a parancsnok. – Egyik nap aztán a barátom azzal a meglepő ötlettel állt elő, hogy jelentkezzünk a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára. Az érvei meggyőzőek voltak: a felvételi még jóval az érettségi előtt van, nagyon kemény ugyan, de három napig tart. Ez pedig legkevesebb három nap távollétet jelent a suliból. Jó bulinak tűnt, harmincöt fős osztályunkból tizennégyen adtuk be a jelentkezési papírt. Én az építőgépész szakot jelöltem be, mert ebben szerepelt a „gépész" szó. Az a három nap egyébként számomra mégsem volt olyan jó buli: a testnevelési felmérésen távolugrás közben meghúzódott a bokám, fekvőgipszet kaptam. A szóbeli felvételinél a bizottság lejött hozzám a gyengélkedőre, haza pedig katonai mentővel szállítottak. Az osztályunkból egyébként kettőnket vettek fel, a másik srác azonban Mezőtúron, még az alapkiképzés kezdete előtt meggondolta magát.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin október 10-én, pénteken megjelenő számában!)