Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Születésnapi jókívánságok

Szöveg: Galambos Sándor |  2019. február 26. 13:32

Emléklappal köszöntötte kilencvenedik születésnapja alkalmából Árpa Lajos nyugállományú alezredest Magyarország miniszterelnöke, honvédelmi minisztere és a Magyar Honvédség parancsnoka.

1599199259
A közelmúltban ünnepelte 90. születésnapját Árpa Lajos nyugállományú alezredes. A jeles nap alkalmából az egykori 93. Önálló Vegyivédelmi Ezred volt páncélos és gépjármű szolgálatfőnökét Orbán Viktor, Benkő Tibor és Korom Ferenc is felköszöntötték. A miniszterelnök által küldött emléklapot Domonyi László, Kiskőrös polgármestere, a honvédelmi miniszter és a Magyar Honvédség parancsnokának jókívánságait Gáldonyi Sándor százados, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei irodájának irodavezető-helyettese adta át. Az egykori bajtársak és kollégák nevében pedig Gottfried Béla nyugállományú ezredes és Fadgyas István nyugállományú őrnagy gratulált az ünnepeltnek.

Árpa Lajos a Brassó megyei Földvár községben született, édesapjának hentesként saját üzlete volt. Az általános iskolát azonban már Botfalun, román nyelvű osztályban kezdte, majd egy újabb költözés után Miklósváron folytatta. Csak a második bécsi döntést, Észak-Erdély Magyarországhoz csatolását követően iratkozhatott át magyar iskolába. Jászberényben tanulta ki a cukrász szakmát, a segédlevél megszerzése után három hónappal pedig Budapesten talált munkahelyet magának. Az egyik cukrászszövetkezetben dolgozott, közben gépkocsivezetésből is levizsgázott. Jól érezte magát a fővárosban, az egyik nap azonban a főnöke behívatta az irodába és közölte vele: „Idefigyelj, kis Árpa! Úgy döntöttünk, hogy elmész katonának!"

1599199259
Piliscsabára vonult be 1946-ban. Gyalogsági kiképzést kapott, később pedig – a jogosítványának is köszönhetően – átkerült a gépjárműszolgálathoz. A Honvéd Központi Gépkocsi Tiszti Iskola elvégzése után, alhadnagyként Esztergom-táborban, a 33. harckocsiezred szállítószázadának parancsnokhelyettesévé nevezték ki.

Tíz év katonai szolgálat után azonban családi okok miatt, hadnagyként kénytelen volt leszerelni: megszületett a lányuk, katonaként viszont alig tudott időt szakítani a családjára. Már hét éve dolgozott a MÁVAUT-nál, amikor tartalékos szolgálatra hívták be Szabadszállásra. Fehér Ferenc vezérőrnagy, az akkori páncélos- és gépjármű-technikai főnök pedig közölte vele: „Úgysem hagyunk nyugton, vissza kell jönnöd, szükség van rád." Előléptették főhadnaggyá és kinevezték a szabadszállási alakulat szakjavító szakaszparancsnokának. Fél év után a tartalékos tiszti kiképző század, egy év elteltével pedig a növendékszázad parancsnoka lett. Utána a tanműhely vezetését bízták rá, majd a kiképző központ technikai főnökének nevezték ki. Aztán Fehér vezérőrnagy úgy döntött, hogy a kiképzés területéről csapatszolgálatra osztja be.

1599199260
Három alakulat közül választhatott, a hatvani önálló vegyivédelmi zászlóalj mellett döntött. Hét év után főtiszti tanfolyamra akarták küldeni, de a levelező képzés helyett inkább a Kossuth Lajos Katonai Főiskolát választotta – 4,51-es átlaggal végzett. Egy hónapra a zalaegerszegi lövészezredhez vezényelték, majd visszahelyezték Hatvanba. Rövidesen pedig Mosonmagyaróváron ajánlottak fel részére zászlóaljtechnikusi helyet, de a költözés előtt három nappal berendelték Székesfehérvárra. Mórocz Lajos altábornagy, az 5. hadsereg parancsnoka pedig azt „javasolta", hogy inkább a kiskőrösi ezred technikusi helybeosztását fogadja el. Egészségügyi okból – komoly hangszalagműtéten esett át – 1979-ben, a 93. Önálló Vegyivédelmi Ezred páncélos- és gépjármű-szolgálatfőnökeként vonult nyugállományba. Tizenegy helyőrségben szolgált, a feleségével, Marika nénivel együtt töltött több mint hatvan év alatt négyszer költöztek.

Lajos bácsi jelenleg is remek egészségnek örvend, a vendégeit a háza előtt fogadta és kísérte fel emeleti lakásukba. Természetesen mindenki hozott személyes ajándékot is, Domonyi László polgármester például egy jókora tortával érkezett – emlékeztetve az ünnepeltet a tanult szakmájára.

1599199260
Fotó: a szerző felvételei