Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csapatlátogatáson a vezérkari tanfolyam hallgatói

Szöveg: Szabóné Varga Erika főhadnagy |  2019. február 26. 11:47

Csapatlátogatásra érkeztek az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központba a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Katonai Felsővezető Szakirányú Továbbképzési szakának 2018/2019. évfolyamos hallgatói.

1599199257
A magasabb parancsnoki beosztást ellátó „hallgatókat" Szilágyi Csaba ezredes, központparancsnok fogadta és kezdte meg az előadások sorozatát. A Központ általános struktúrájának és feladatrendszerének, a CIMIC, valamint a PSYOPS képességek teljeskörű bemutatása után, tisztázta a nem-kinetikus fogalmat is. Ismertette, hogy az alakulat jelenlegi feltöltöttsége arányában mennyire tud megfelelni az előtte álló hazai és nemzetközi tanfolyamok, gyakorlatok kihívásainak. Ezek mellett még szó esett a haderőfejlesztés kapcsán arról is, milyen lehetséges tervezett technikai korszerűsítések és újítások várhatóak az alakulatnál. A hallgatói sorokból kérdések merültek fel az INFOOPS képesség jelenlegi helyzetéről, a képességet alkalmazók tudásfejlesztéséről, illetve az alkalmazhatósági területeiről. Szilágyi ezredes beszélt még a kialakítás alatt álló harci kameracsoport alkalmazási területeiről és eszköztáráról, az alakulat termékfejlesztő és elemző képességiről, a hazai civil, valamint a nemzetközi szervezetekkel történő kapcsolatokról.

1599199258
A látogatás során bemutatták még a központ saját szervezésű, az idén már negyedik alkalommal megrendezendő Soft Caps nem-kinetikus harcászati gyakorlatot is. A 2016 óta minden évben megrendezett gyakorlat mind a hazai, mind pedig a külföldi állomány tapasztalatainak, valamint javaslatainak feldolgozása után megújul és egyre nagyobb „népszerűsége" miatt különböző fegyvernemi elemekkel bővül.

Még azok számára is volt új információ, akik esetleg már több alkalommal találkoztak és nem volt számukra idegen a CIMIC és PSYOPS képességek fogalma és alkalmazhatósági területei. Az elméleti előadásokat és az interaktív beszélgetést a technikai eszközök bemutatója zárta.

1599199258
Fotó: szerző felvételei