Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Táborfalván készülnek az afganisztáni misszióra

Szöveg: Petrovics Renáta |  2014. március 17. 9:24

Táborfalván folytatta a napokban a kiképzést az MH Műveleti Tanácsadó Csoport (MH MTCS) afganisztáni misszióra készülő harmadik váltása. A felkészülést az MH MTCS első váltásának tagjai segítették, akik ismereteiket és tapasztalataikat is megosztották a kiképzésen részt vevőkkel.

1595968598
Lövészetre készülve…

Az ötnapos táborfalvai kiképzés első feladata − a fegyverek belövését követően − az egyéni, majd a békeműveleti lőgyakorlatok végrehajtása volt. A pisztollyal és gépkarabéllyal végrehajtott lőgyakorlatok után  az MTCS-3 katonái a géppuskákkal is megkezdték a felkészülést. A feladatokat nemcsak a végrehajtók, hanem a mentorok is teljesítették: erre azért volt szükség, mert a külszolgálat során bármikor előfordulhat, hogy a mentoroknak kell biztosítási feladatokat ellátniuk.

1595968599
A későbbi lőgyakorlatokba már az MRAP-eket is bevonták

A begyakorlások a kötelék-lőgyakorlatokkal folytatódtak, ezek végrehajtásába már bevonták az MRAP MaxxPro típusú páncélozott katonai személyszállító járműveket is. Az MRAP (Mine Resistant Ambush Protected) elnevezésű jármű-kategória olyan páncélozott szállítójárműveket takar, amelyek kézifegyverek és aknák ellen védettek, de a harckocsiknál és páncélozott szállító harcjárműveknél sokkal alkalmasabbak hétköznapi közlekedési és szállítási feladatok ellátására. Az MTCS a műveleti területen ezeket a páncélozott szállítójárműveket használja, ezért is fontos, hogy a misszióba készülők gyakorolják a járműtípussal a különböző feladatok végrehajtását.

A lövészetet követően az MTCS-3 tagjai konvojkísérést hajtottak végre. Ennek során azt gyakorolták, hogy mit kell tenni abban az esetben, ha a menetoszlopot támadás éri.

1595968599
Fegyvermustra