Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Táborozó diákok a Zrínyi-laktanyában

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. július 16. 11:41

Különleges honvédelmi bennlakásos tábort szervezett a honvédség iránt érdeklődő diákok részére a MH 5. Bocskai István Lövészdandár az elmúlt héten. A részt vevő általános és középiskolásokat a katonaélet alapjaival ismertették meg a hódmezővásárhelyi kiképzők.

A Zrínyi Miklós laktanyában a táborzászló felvonásával kezdődött a 2017-es Honvédelmi Tábor. A gyerekek számos érdekes dolgot tanultak, és próbáltak ki.  Részt vettek többek között térképismereti, tájolóhasználati foglalkozáson, illetve légpuskalövészeten is. Számos túlélési ismerettel is fejleszthették a tudásukat. Ennek keretében kipróbálták, milyen menedékhelyet vagy tűzrakóhelyet építeni, illetve betekintést nyertek az álcázás rejtelmeibe is.

1596036066

Mindezek mellett lehetőségük nyílt közelebbről megismerni a BTR harcjárműveket és kipróbálni a paintballt. A hét zárásaként pedig a rajok közti vetélkedő tette még izgalmasabbá a táborozók életét: ennek során a héten megszerzett tudásukat kellett megcsillogtatniuk négy versenyszámban. A tesztlap kitöltése mellett akadálypályán, légpuskalövészeten, célba dobásban mérték össze az erejüket. A versenyt eredményhirdetés követte, majd a hetet a táborzászló levonása zárta.

1596036067

A honvédelmi nyári tábor legjobban teljesítő rajának tagjai Báló Boldizsár Imre, Dodré Zalán, Erdei Dalma, Jánoska Gergely, Kádár Adrienn, Mák Bence, Molnár Levente István, Varga Emma Krisztina voltak. A honvédelmi nyári tábor legjobban teljesítő fiúnövendéke díjat Báló Boldizsár Imre vehette át. A honvédelmi nyári tábor legjobban teljesítő lánynövendéke díjat Zagyva Rebeka kapta. A honvédelmi nyári tábor legkitartóbb növendéke különdíjat Borsodi Kitti
érdemelte ki.

1596036067

Fotó: bocskaidandar.hu