Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tanácskoztak a tudósítók

Szöveg: Pintér Ferenc ny. ezredes |  2015. november 18. 18:28

Értekezletet tartott a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége a tudósítók felkészítése céljából. A megbeszélésen arról esett szó, miként tudja a Bajtársi Hírlevél még jobban szolgálni a szervezet törekvéseit.

1596004228

A jó hangulatú szakmai megbeszélés hasznos párbeszéddel párosult, amelyet a BEOSZ elnöke, Kelemen József nyugállományú altábornagy nyitott meg, majd olyan szakemberek szólaltak fel rajta, mint Zsalakó István, Mészáros Károly és Kiséri Nagy Ferenc. A megbeszélésen nagy hangsúlyt kapott a szövetség kommunikációjához rendelkezésére álló eszközök – a hírlevél, a honlap és a Facebook – összehangolása, a tájékoztatásban, véleménycserében betöltött szerepének ismertetése.

1596004228

Az értekezlet résztvevői hasznos módszertani tanácsokat kaptak az egyesületek programjairól, rendezvényeiről történő tudósítások megfogalmazásához, képi megjelenítéséhez.

1596004229