Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tanévzáró ünnepség a Petőfi laktanyában

Szöveg: Kresz Fruzsina |  2018. június 27. 8:41

Idén is sikeres érettségi vizsgát tett huszonhat diák a Budakalászi Gimnázium kihelyezett esti tagozatán, a Petőfi laktanyában. Az évzáró ünnepségen részt vett Baráth Ernő dandártábornok, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) parancsnoka, valamint Riczler Tamás ezredes, az MH Katonai Rendészeti Központ parancsnokhelyettese.

Az első tanév – több, mint száz fővel – még 2007-ben indult. Az elmúlt húsz évben négyszázhatvan katona és polgári alkalmazott szerzett érettségi bizonyítványt a gimnázium esti tagozatán.

Az idei tanévzáró ünnepségen Kárpáti Attila, az érettségi bizottság elnöke elismerte a diákok teljesítményét és elmondta: többek és bölcsebben lettek azáltal, hogy átlépték a határaikat.

1599189694

„A vár ereje nem a falakban, hanem a katonákban rejlik" – idézte Gárdonyi Gézát Baráth Ernő dandártábornok, hozzátéve: „a honvédségnél szükség van a kiművelt emberekre."

A bizonyítványok kiosztása előtt, Széli Ferenc, a tagiskola vezetője gratulált a leérettségizett tanulóknak az elmúlt három év erőfeszítése és eredménye miatt. Arra bíztatta őket, hogy tűzzenek ki további célokat maguk elé, hiszen az érettségi bizonyítvány birtokában előrébb lehet jutni a munka világában.

1599189694

Az iskola egyik diákja, Kazinczy György szakaszvezető, az MH BHD 32. Nemzeti Honvéd Díszegység, Honvéd Díszzászlóalj katonája elégedetten és jó érzéssel gondolt vissza az itt töltött időre, a tanárokra és a társakra egyaránt. Szerinte nagyon jó döntés volt beiratkozni az esti gimnáziumba, mert a katonai életpálya modell így sokkal több lehetőséget tartogathat a számára.

1599189695

Fotó: a szerző felvételei

Címkékünnepség