Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tartalékos találkozó Fiuméban

Szöveg: SZ. B. K. - U. L. - T. G. |  2015. október 18. 18:40

A Gamingi Kezdeményezés (Gaminger Initiative – GI) nemzetközi tartalékos szervezet a közelmúltban tartotta idei második, őszi szemináriumát (Gaming II.) a horvátországi Rijeka, azaz Fiume városában.

1596002521

A háromfős delegációt a Magyar Tartalékosok Szövetségének (MATASZ) elnöke, Szalay-Bobrovniczky Kristóf tartalékos százados vezette, mellette tagja volt a GI-be kijelölt képviselő, dr. Tóth Gergely százados, MATASZ elnökségi tag, valamint a nemzetközi tartalékos ügyekben nagy tapasztalattal rendelkező dr. Ujházy László alezredes, korábbi MATASZ-elnökhelyettes.

1596002521

A GI fő eseménye a tavaszi, úgynevezett Gaming I., ahol egy aktuális, közérdeklődésre számot tartó biztonságpolitikai kérdést járnak körül. A másik fő rendezvény az őszi Gaming II., ahol egy adott tagállam bemutatja saját (hon)védelmének rendszerét, különös tekintettel annak tartalékos vonatkozásaira. Mindezeken túlmenően a szervezet a biztonságpolitikában egyre nagyobb szerephez jutó regionális együttműködés és párbeszéd kiváló fóruma.

Az első napon, a programnak megfelelően, lezárult a korábbi találkozón megkezdett, az egyes országok kibervédelmi erőfeszítéseivel foglalkozó beszámolók ismertetése. A magyar helyzetet Tóth százados ismertette. Érdekes előadás hangzott el a horvát függetlenségi háború alatt működő katonai egészségügyi ellátásról, azon belül a mobil sebészcsoportokról az azokat akkoriban irányító orvos alezredestől. Ezt követően a mintegy 40 küldött látogatást tett Delnicében, a horvát különleges műveleti erők központjában, ahol nemcsak az alkalmazott eszközöket lehetett megtekinteni, hanem előadások hangzottak el a horvát biztonsági helyzetről és a horvát tartalékos rendszerről is. 

1596002521

Ezt követően a csoport a környék nevezetességeivel ismerkedett, valamint meglátogatta a grobnikii horvát veteránok klubját. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a legkisebb falvak is hűen őrzik az 1991-95-ös függetlenségi háború hősi halottainak emlékét, hasonlóan ahhoz, ahogy Magyarországon történt ez a ’20-as és ’30-as években az első világháború hőseinek emlékével.

1596002522

A második napon biztonságpolitikai előadást hallhattak a konferencia résztvevői Iszlám Államról. Emellett megvitatták a GI szervezeti ügyeit is. Ezek közül a legfontosabb a tagság esetleges szélesítésének kérdése volt, tekintettel arra, hogy több, jelenleg nem tag ország is érdeklődését fejezte ki. Részükre pillanatnyilag a megfigyelői státusz áll rendelkezésre, e döntés felülvizsgálata két év múlva várható.

A napot záró díszvacsorán elismeréseket adtak át, Tóth Gergely százados Gamingi Érdemkereszt kitüntetést kapott.

1596002522

A következő gamingi rendezvény 2016. május 26-29-én, Drezdában lesz, amelyen várhatóan ismét ott lesz a MATASZ is.

1596002522

Fotók: a szerzők és a szervezők felvételei