Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tavaszvárás a Stefánián

Szöveg: Takács Vivien |  2018. április 10. 18:38

Huszonegyedik alkalommal nyílt kiállítás Tavaszvárás címmel az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Protokoll, Rekreációs és Kulturális Igazgatósága, valamint a Budapesti Nyugállományúak Klubja szervezésében a fővárosban, a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központban, április 9-én, hétfőn.

1599184773
A rendezvény elején Morschhauser Miklós  – a költészet napja alkalmából – elszavalta József Attila A Dunánál című versét.

1599184773
„Kemény és változatos tél volt, így a huszonegyedik alkalommal megrendezett kiállításunknak a Tavaszvárás címet adtuk" – mondta a tárlatot megnyitva Nagy Gyula nyugállományú ezredes. A Budapesti Nyugállományúak Klubjának elnöke köszöntőjében bemutatta dr. Török Máriát, aki új tagként idén először csatlakozhatott a már jól ismert festőkhöz.

1599184774
Mária férje katona, ő maga azonban civil, nyugdíjas koráig pedagógusként dolgozott. Érdeklődésünkre elmondta: három évvel ezelőtt kezdett el aktívan foglalkozni a festészettel. „Fontos számomra, hogy az apró mozzanatokban észrevegyük az örömöt és a szépet. Mivel nagyon szeretem a természetet és az emberi kapcsolatokat, így a témáim ezek köré csoportosulnak" – hangsúlyozta az alkotó. Hozzátette: külön megtisztelő számára, hogy kapott egy lehetőséget olyan tapasztalt képzőművészek társaságában bemutatkozni, mint akik itt kiállítanak.

1599184774
Az április 22-ig nyitva tartó tárlaton Morschhauser Miklós, S. Kacsó Róza, dr. Török Mária és Németh András alkotásai mellett Bartha Ildikó, Tiszttartó Edit, Kolossváry Miklós és Pánczél Zoltán festményeit csodálhatják meg az érdeklődők.

1599184774
Fotó: Rácz Tünde