Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tengerentúli tapasztalatok

Szöveg: Tóth Andrea |  2015. augusztus 4. 11:08

Amerikai mobil kiképzőcsoport érkezett három napos kiképzésre az MH 5. Bocskai István Lövészdandárhoz a múlt héten. Az elméleti és a gyakorlati foglalkozásokon a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj egyik felderítő szakasza vett részt Hajdúhadházon.

1595998223

Az amerikai haderő tengerészgyalogságától érkező három katona a harcjárműves járőrözés (mounted patrol) témakörében tartott előadásokat és osztotta meg gyakorlati tapasztalatait a magyar katonákkal. Az elméleti foglalkozásokon szó esett az amerikai tengerészgyalogságnál jellemző katonai döntéshozatali rendszerről, a harcparancsok kidolgozásáról, a konvojozásról és a híradás megszervezéséről. A kiképzők emellett arról is részletesen szót ejtettek, miként kell reagálni az ellenséges erőkre járőrözés közben.

1595998223

A három nap alatt a magyar katonák készítettek egy terepasztalt, ahol a harcparancs kihirdetése után le kellett modellezniük a kialakult helyzetet. A kiképzés zárónapján útvonal-felderítés során kellett bemutatnia az állománynak az elsajátított ismereteket a hajdúhadházi lő- és gyakorlótéren.

1595998223

Oláh Dávid hadnagy, a felderítő szakasz parancsnoka elmondta: a képzés során az amerikai katonák beszámoltak harci tapasztalataikról, a felderítő szakasz betekintést nyert továbbá a tengerészgyalogság harcászati szintű eljárásaiba is. A szakaszparancsnok hozzátette: az angol nyelven zajlott kiképzés jó lehetőség volt a katonák számára, hogy fejlesszék nyelvtudásukat és idegen nyelvi katonai szókincsüket.

1595998224

Fotó: Szalka Miklós őrvezető