Tettekkel tudunk bizonyítani

Szöveg: Snoj Péter | 2015. január 7. 9:58

A tavalyi év egyik legérdekesebb vállalkozása a limanovai huszár-emlékportya volt. A Magyar Honvédség nyolc aktív és tartalékos állományú katonája lóháton teljesítette azt az útvonalat, amelyet száz évvel korábban szolgált huszárelődeik jártak be a galíciai frontra menet. Az út viszontagságairól és a kapott érzelmi többletről Ádám Barnabás ezredessel, a portya parancsnokával beszélgettünk.

A Magyar Honvédségen belül egyedülállónak számított a vállalkozás, hogy megemlékezés és tisztelgés céljából a mai katonák az egy évszázaddal ezelőtti frontharcok területére lóháton jussanak el. Több mint hatszáz kilométert tettek meg csaknem három hét alatt, sokszor zuhogó esőben vagy épp fák leszakadó ágai között.

Korábbi példa, hagyomány nem lévén, egy teljesen frissen szerveződött csapat élére állt Ádám Barnabás ezredes, aki egyébként az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka.

„Sokat köszönhetek az emlékportyának. Többek között azt is, hogy beleláthattam, miként is szerveződhetett a régi hadsereg. Új voltam az embereknek, idegenek voltunk egymás számára. De mindig, mindenhol alárendelték magukat a vezetésemnek és tisztelettel, szeretettel viseltettek felém" − mondta az ezredes, hozzátéve: az út során igazán megértette azokat a régi katonanótákat, amikben a katonák parancsnokaikról és azok gondoskodásáról énekelnek.

Mint elárulta: az emlékportya során mindvégig az ő felelőssége volt az emberei ellátása és elszállásoltatása. Ahogy ma már tudjuk, a katonák nem véletlenül bíztak feltétel nélkül parancsnokukban, hiszen a két és fél hetes utat sikeresen teljesítették, és mindig volt hol megpihenni. „Nagy megtiszteltetés volt számomra a parancsnokuknak lenni" − fogalmazott Ádám Barnabás.

A kihívás során nemcsak barátságok szövődtek, de rengeteg élményt és megható pillanatot is átéltek a lovasok. „Amint elindultunk, a civil társadalom mögénk állt és mindvégig támogatott bennünket" – emlékezett az ezredes. Ezt jól bizonyítja az a „hősök koszorúja" is, amelyet a huszárok a kezdetektől fogva őriztek egészen a lengyelországi Limanováig. Minden településen, ahol megálltak, a koszorú egy-egy díszszalaggal, zászlócskával gazdagodott. „Az út végére valóságos bokrétacsokor lett a koszorú, amit végül, tisztelegve a hősök előtt, elhelyezhettünk Limanovában."

„Az emlékportya során az egyik legjobb érzés a megnyugvás volt. Mikor este minden lovat elláttunk, az embereimnek vacsorát és fekhelyet tudhattam, és már láttam előre a következő három nap menetét, jöhetett a megnyugvás" − mondta az ezredes, akinek még ennél is nagyobb és meghatóbb élményt jelentett, ahogy a civilek valóságos időutazásban részesítették őt és embereit. Mint mondta, az ilyen érzéseket a tervezésnél nem lehet előre sejteni, ezek meglepetésként érik az embert.

„Tisztelték a teljesítményünket és kézről kézre adtak tovább minket. Néhányan megkönnyezték jöttünket, gyerekek rohantak utánunk. A Felvidéken úgy köszöntöttek, hogy »jönnek a huszárok, a mi huszárjaink!«" − fogalmazott Ádám ezredes, aki szerint mindvégig jó emberek kezében voltak, s mint mondta, külön örül annak, hogy bebizonyíthatták: a mai katonák igenis képesek ugyanarra a teljesítményre, mint azok a hősök, akikre ma emlékezünk.

Persze, ha van csúcs, akkor lennie kell mélypontnak is. Az emlékportya során ez a Pilisben érte a lovasokat. Már a várpalotai elinduláskor is zuhogott az eső, és nem is nagyon állt el a magyarországi szakaszon, sőt egy idő után ónos eső kezdett esni, ami rádermedt a fákra. Ekkor érték el a Pilisen átvezető szakaszt. A csendet csak a lovak haladása és a közelben-távolban le-leszakadó faágak és törzsek zavarták meg. „Nem volt más lehetőség, tovább lovagoltunk, mert még az is jobb, mint egy helyben állni és várni, hogy mi lesz" − elevenítette fel azokat az órákat az ezredes, hozzátéve: szerencsére sérülés nélkül megúszták az egész utat, ám az időjárás mindvégig nagy kihívás volt. „Egyedül az időjárás volt az, ami a tervezéskor is, és a gyakorlatban is nagy gondokat okozott. Ruháink, csizmáink szinte az első naptól kezdve áztak, és az út végéig nem is nagyon tudtak kiszáradni" − mondta az emlékportya parancsnoka.

Az ezredes hozzátette : a portyát megelőző kiképzésnek köszönhetően minden kellemetlenségen felül tudtak kerekedni. A limanovai huszár-emlékportya elérte célját. A hősök koszorúja – rajta számtalan település szalagjával – eljutott a huszárok emlékhelyére. „Tettekkel tudunk bizonyítani elődeink előtt. Úgy érzem, ez sikerült. Végig olyan érzésem volt, mintha valaki vezetett volna, mintha valakik előttünk lovagoltak volna, mutatva a helyes irányt. Hiszem, hogy a huszár hősök velünk voltak utunk során" − értékelte az utat Ádám Barnabás ezredes.