Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Tisztelet a gyógyítóknak, elismerés az ápolóknak”

Szöveg: Takács Vivien |  2017. július 1. 9:21

Jótékonysági koncertet szervezett a Budapest Helyőrség Szociális Alapítvány a magyar egészségügy napja alkalmából, június 30-án, pénteken, Budapesten, a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központban.

Az est műsorvezetője Karsai István színművész elmondta: a magyar egészségügyben dolgozók 1992 óta minden évben megünneplik július elsejét, Semmelweis Ignác születésnapját.

1596035406

A jeles nap alkalmából a Budapest Helyőrség Szociális Alapítvány, az MH Egészségügyi Központ, valamint az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár közösen jótékonysági koncertet szervezett. Kökény Lászlóné őrnagy, az alapítvány alelnöke köszöntőjében elmondta: tisztelet a gyógyítóknak, elismerés és hála az ápolóknak. „Mosolyuk és kedves szavaik gyógyszer a betegeink szenvedéseire. Legyetek büszkék magatokra, mert ti vagytok az egészségügy szíve" – hangsúlyozta az MH Egészségügyi Központ 3. számú telephelyének intézetvezető ápolási helyettese.

1596035407

Beszéde után az alapítvány alelnöke elismerést adott át három – az MH Egészségügyi Központ 3. számú Szanatórium utcai telephelyén dolgozó – ápolóhölgynek. Ezt követően kezdődött a műsor: a Budapest Ragtime Band szórakoztatta a közönséget.

1596035407

Kökény Lászlóné őrnagy a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a mostani volt a harmadik alkalom, hogy az alapítvány jótékonysági esttel készült a magyar egészségügy napjára. A tavalyi adományokból karácsonyi és anyák napi műsort szerveztek, Mikulás-csomagokat állítottak össze, valamint terápiás matracokat is vettek a betegeknek. Hozzátette: az alapítvány legközelebbi programja a katonagenerációk visegrádi hajókirándulása lesz, augusztus végén.

1596035407

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária