„Tíz másodperc alatt tizenötször pördült meg velünk a helikopter”

„Ráfektettem az üres fegyvert a mellkasomra, és csak ültem ott. Még az égen úszó felhőkre is pontosan emlékszem, ahogy néztem őket, miközben arra gondoltam: ezek az életem utolsó percei." Michael J. Durant szinte tárgyilagos hangon eleveníti fel 1993. október 3-át, a napot, amely annak idején egész Amerikát megrázta, Ridley Scott A Sólyom végveszélyben (Black Hawk Down) című háborús remekművéből pedig a későbbi generációk számára is ismertté vált. A történet dióhéjban: a Mohammed Farad Aidid hadúrra és embereire vadászó amerikai erők két helikopterét is lelőtték aznap a szomáliai fővárosban, Mogadishuban. Durant zászlós egyetlen túlélőként fogságba esett, és tizenegy napot töltött a helyi gerillák őrizetében: a róla készült videófelvétel az egész világot bejárta, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államok végül kivonja csapatait Afrika szarváról. A nyugállományú amerikai pilóta az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Idegen Nyelvi és Szaknyelvi Központja, az Amerikai Nagykövetség, illetve az ODC (Office of Defense Cooperation) közös előadás-sorozatának részeként tartott előadást november 9-én, az intézmény Hungária körúti kampuszán. Ennek során elsősorban arra kereste a válaszokat, mit rontottak el, illetve mit csináltak jól az amerikai erők a történtek során.

Hiányosságok

A gyakorlati és elméleti katonai szakemberek, politikusok, politológusok, pszichológusok, újságírók, illetve a maga korában az utca embere által is igen alaposan kivesézett eseményekről huszonkét év távlatából nehéz röviden és lényegre törően beszélni, különösen, ha az események politikai utóéletét is figyelembe vesszük. Durant a lezuhant MH-60 Black Hawk („A legjobb helikopter, amit valaha gyártottak.") legénységének egyetlen túlélő tagjaként – így a lehető legautentikusabb forrásként – több olyan tényezőt is kihangsúlyozott a „mogadishui csata" kapcsán, amelyeket manapság már nem igazán emleget az utókor. Ezek közül az egyik és legfontosabb, hogy a térségbe vezényelt mintegy ezerötszáz amerikai katona hiába volt jól képzett, egy ekkora kontingens számára a bukott állam jelentős részét a markában tartó, a helyi ENSZ-misszión belül is hatékony besúgóhálózatot üzemeltető Aidid elfogása ekkor már szinte lehetetlen küldetésnek tűnt, és hónapokkal korábban sokkal egyszerűbben sikerülhetett volna – csak éppen a politikai vezetés ekkor még nem szánta el magát az akcióra, hiába kapták meg a jelentéseket arról, hogy az akkortájt még sokkal kevésbé rejtőzködő hadurat igenis jó esélyekkel lehetne elfogni.

A másik kulcsproblémát az erők nem megfelelő pozicionálása, illetve a force protection képességek hiányosságai jelentették. Noha a helyszínen szolgáló katonák többször is kérték a Pentagontól: telepítsen a térségbe hadihajókat, hogy az MH-60-as Black Hawk helikopterek ezekről, ne pedig a könnyen támadható mogadishui repülőtérről induljanak a bevetésekre, a követelések süket fülekre találtak a politikai vezetésnél, és ugyanígy páncélozott harcjárműveket sem biztosítottak számukra megfelelő mennyiségben. „Nem vették figyelembe azt az alapvető igazságot, amely szerint a harctéri parancsnoknak mindig igaza van, az adminisztráció pedig mindig téved, hacsak nem bizonyosodik be ennek ellenkezője" − érzékeltette a lényeget Michael Durant.

„A siker alapvető kulcsa az emberekben rejlik, nem a felszerelésben"

„Minden akció során két tényező a legfontosabb: hogy mindig a feladatod végrehajtására koncentrálj, illetve hogy vigyázz az embereidre" – emelte ki az egykori pilóta. Egy misszió esetén mindig több tényező együttes megléte vezet el a sikerhez: ezek a megfelelő emberanyag, a jó vezetés, a megfelelően biztosított források, a taktikai érzék, a folyamatos kiképzés, illetve a körültekintő tervezés. „A siker alapvető kulcsa az emberekben rejlik, nem a felszerelésben, és ugyan a jó vezetés is fontos, egyetlen parancsnok sem megy semmire a megfelelő emberek nélkül" − hangsúlyozta Michael Durant, és kiemelte: mindezekkel a tényezőkkel semmi probléma nem volt, minden megfelelően működött. Viszont 1993 őszére a helyi lázadók kezdték kiismerni az amerikaiak harcmodorát, és amikor szeptember 25-én lelőtték az első helikoptert, nyilvánvalóvá vált: valami megváltozott.

Aidid katonái nem voltak képzettek, nem rendelkeztek hi-tech eszközökkel, viszont gyorsan, rugalmasan és roppant találékonyan reagáltak az ellenség műveleteire: megfigyelték, mely fázisban lehet jó eredménnyel tüzelni az RPG-kkel a korábban sérthetetlennek hitt helikopterekre. „Bizonyos vizsgálatok szerint az al-Kaida már ekkor is jelen volt Szomáliában, és a lázadók az ő afganisztáni tapasztalataikat is felhasználták, hiszen aki ott harcolt, annak volt alkalma megtanulni a szovjet helikoptereken, miként kell lelőni egy ilyen járművet" − tette hozzá Durant. Emellett a lázadók égő autókból emelt úttorlaszokkal nehezítették a közúti járművekkel
közlekedő katonák mozgását, és kidolgoztak egy olyan egyszerű, de
tökéletesen áttekinthető szektorális térképfelosztást Mogadishura, amely
alapján villámgyorsan a kérdéses környékre tudtak vonulni, hogy
rajtaüssenek az amerikaiakon. Mint a volt pilóta rámutatott, ez a példa is fényesen mutatja, mennyire nem szabad soha alábecsülni semmiféle ellenséget és semmiféle fenyegetést a harctéren.

Ilyen előzmények után október 3-án úgy szálltak fel a helikopterek a hetedik hasonló bevetésre, hogy az akció minden korábbinál veszélyesebbnek ígérkezett: a katasztrofális, anarchikus állapotok uralta város legrosszabb negyedébe, a Black Sea-be kellett menniük, ahol egy épületben Aidid két alvezérét is bemérte a hírszerzés, ráadásul mindezt fényes nappal, megfelelő landolási hely nélkül kellett végrehajtaniuk. A helikopterek feladata szokás szerint az volt, hogy tűztámogatást nyújtsanak a különleges egységeknek, ám ezen a napon minden félresikerült: a lázadók RPG-vel leszedték az egyik Black Hawkot, Duranték pedig a másik forgószárnyason azt a parancsot kapták, hogy vegyék át annak feladatait is. Eközben a reptérről küldött felmentő csapatok nem tudták áttörni a barikádokat: a Black Sea-be vezényelt egységek bent rekedtek a városban. Az akció áttekinthetetlen káoszba fulladt: miután a legénység félt, hogy esetleg saját társaikban tesznek kárt, a fegyverzetet nem használták. Egy idő után az ő helikopterük is találatot kapott odalentről, majd lezuhantak.

Körbezárva

„Tíz másodperc volt az egész. A gép ezalatt tizenötször pördült meg a tengelye körül" − érzékeltette a helyzetet Michael Durant, aki már a zuhanáskor is súlyos gerincsérülést szenvedett, és el is veszítette az eszméletét. Amikor pedig két Delta Force mesterlövész, Gary Gordon és Randy Shughart – az elsőre határozott nemet mondó parancsnok utasításával dacolva, felettesüket végül meggyőzve – a segítségére sietett, reménytelen helyzettel kellett szembesülnie: ott álltak Mogadishu kellős közepén, és nem sokkal később megrohamozták őket Aidid milicistái. Michael Durant becslése szerint a lázadók százas nagyságrendben rohanták meg őket. Az ezt követő tűzharcban a legénység súlyosan sérült, de a zuhanást túlélt három tagja, Bill Cleveland, Ray Frank és Tommy Field egyaránt elesett, akárcsak Gordon és Shughart, ám eközben huszonhét támadóval végeztek. Durant lőszere kifogyott, az ellenség pedig közelített – ekkor hitte azt, hogy nincs tovább. A helyszínre érkezett, feldühödött tömeg először végezni is akart vele, és súlyosan bántalmazták, de aztán valaki rájött, hogy egy életben maradt amerikai túsz többet érhet számukra egy halottnál.

Michael Durant ezután tizenegy napot töltött a szomáliai milicisták fogságában, amelynek során azon ismereteinek megfelelően próbált viselkedni, amelyeket ilyen helyzetek esetére tanítottak meg nekik a kiképzéseken. „Ez tipikusan azon részek egyike, aminek a gyakorlását mindenki nagyon élvezi, de közben arra gondol: neki soha nem lesz szüksége erre a tudásra éles helyzetben. Azt hiszed: velem aztán biztosan nem történhet meg ilyesmi! És egy ilyen helyzetben nem is lehet mindenre emlékezni, ám az életedet mentheti meg, ha legalább az alapok megmaradtak." A fogság embert próbáló és félelmetes volt a súlyosan sérült zászlós számára, akiről elrablói videofelvételt is készítettek. „Előzetesen fogalmam sem volt, mit akarnak majd kiszedni belőlem, de volt annyi érzékük, hogy tudják: politikai oldalról kell közelíteni. Nem a katonai eszközeink érdekelték őket, hanem arról kérdezgettek a kamera előtt, hogy például helyesnek tartom-e az ártatlanok megölését" − érzékeltette a helyzetet Durant, aki szerint elrablói valószínűleg nem is értették pontosan, miket felelt a feltett kérdésekre. A felvétel viszont elkészítése után mindössze fél órán belül már bekerült a világ hírtelevízióinak műsoraiba, és – az október 3-ai akcióban elesett amerikai katonák meggyalázott holttesteiről készült képsorokkal együtt – sokkolta az Egyesült Államok közvéleményét.

Durant úgy szabadult ki a fogságból tizenegy nap után, hogy a Pentagon hirtelen mindent felvonultatott a térségben, amit azelőtt a helyszínen harcoló egységek hiába kértek, és az „ágyúnaszád-diplomácia" eredményesnek is bizonyult. Mint mondta, 99,9999 százalékban már túltette magát az akkori eseményeken, de azok mindig vele lesznek – még azzal együtt is, hogy utána minden tekintetben felgyógyult. Sőt, később helikopterpilótaként is szolgálhatott tovább, noha ezt a gerincsérülés miatt eleinte kizártnak tartották – miután azonban a történtek után két évvel lefutott egy maratont, a Pentagonban petíciót írtak annak érdekében, hogy engedélyezzék neki korábbi szeretett munkaköre betöltését.

Durant a mai napig óriási hibának tartja, hogy nem sokkal a Mogadishuban történtek után az Egyesült Államok kivonult Szomáliából, és előadásában is hangsúlyozta: hatalmas tévedés, hogy katonai szempontból fiaskónak bizonyultak volna az akkori műveletek. A politikai oldalon valóban óriási kudarcokat és nehézségeket hozott mindez, ám ehhez mérhető következményekkel járt az az arc- és presztízsveszteség is, amit a szuperhatalom elszenvedett a kivonulás miatt, hiszen ezzel azt az üzenetet küldték a világ felé, hogy az Egyesült Államok nem képes helytállni a harcban (miközben például a mogadishui csatában is közel ezer helyi milicista esett el, szemben az amerikaiak tizennyolc fős veszteségével). „Mindenki maradni akart" − szögezte le. „Az óriási politikai nyomás végül győzedelmeskedett, de aki egyenruhát viselt, azok közül senki sem akart kijönni Szomáliából."

„Elég valósághű"

A volt hadifogoly jelenleg többek között Budapesten is elhangzott előadásával járja a világot, és egyébként korrekt, „elég valósághű" filmnek tartja a Black Hawk Downt. Mint elmondta, helikopteres szemszögből nézve például tényleg közelíti a valóságban történteket, amit a vásznon látunk. Hollywood célja elsődlegesen természetesen nem a maradéktalan történelmi hűség volt, de a túlélők és a harcokban részt vett katonák számos javaslatát figyelembe vették a forgatás során, és Durant filmbeli megszemélyesítőjével, Ron Eldarddal is több napot töltött együtt, hogy a színész minél hitelesebben tudja visszaadni a szerepet. Viszont akit komolyabb mélységben is érdekelnek a történtek, azok számára van egy további javaslata is: „Higgyék el, hogy az én könyvem azért jobb!"

Fotó: Dévényi Veronika