Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizenkét napos kiképzésre vonultak be

Szöveg: Horniák Dóra |  2018. március 16. 7:36

Tizenhárom önkéntes védelmi tartalékos vonult be március 12-én, hétfőn a Petőfi Sándor laktanyába, hogy megkezdje a tizenkét napos kiképzést.

1599183436
A bevonulókat az MH Központi Nyilvántartó Parancsnokság, valamint az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár képviselői fogadták a laktanyában.

A tartalékosok az elkövetkező napokban – egyebek mellett – alaki foglalkozásokon, valamint általános harcászati és lőkiképzésen vesznek részt. Mindemellett műszaki és egészségügyi kiképzést kapnak, valamint tűz-, környezet- és munkavédelmi, katonai tereptani, honvédelmi és jogi, hadijogi ismereteket is szereznek.

A kiképzést gyakorlati és elméleti vizsga zárja.

1599183436
Fotó: a szerző felvételei

Címkékkiképzés