Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyakorolnak a szakemberek

Szöveg: Hajnal Péter őrnagy |  2018. március 16. 8:19

Az éves kiképzési terv és az MH Katonai Közlekedési Központ központparancsnokának feladatszabása alapján, Táborfalván – az MH KKK, Közlekedési Anyagtároló és Kiképző Részleg bázisán – 40 fő és 20 darab technikai eszköz bevonásával a Szállító és szállítmánykísérő részleg vezetési gyakorlatot hajtott végre az elmúlt héten.

1599183437
Az MH Katonai Közlekedési Központ mellett, a velük szorosan együttműködő MH Anyagellátó Raktárbázis és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár érintett állománya is részt vett a szakkiképzésben. A foglalkozás egy egyhetes elméleti felkészítéssel, illetve az ezt követő, osztályba soroló vizsgával kezdődött. A katonák és közalkalmazottak vezetéstechnikából, KRESZ- és típusismeretből, gépjármű-üzemeltetésből, munka-, tűz és balesetvédelemből kaptak felkészítést és hajtottak végre vizsgát, illetve az új beszerzésű eszközök (Toyota Hilux; Rába H18; VW T6; MAN TGX+pót; MAN TGS+ pót; MB G270) ismeretanyagának oktatása is megtörtént.

A vezetési gyakorlat során a forgalomszabályozással biztosított 5/A nagy távolságú (közel 350 km) oszlopmenetben történő közlekedést gyakorolták, nappali és éjszakai körülmények között is. Ezt követően a természetes és mesterséges akadályokkal rendelkező terepen mérték fel a gépjárművezetők jártasságát. Mindezt szintén nappal és éjszaka, a 2. számú vezetési gyakorlat keretében. A vezetési gyakorlatot és szállítmánykísérési szakkiképzést 32 fő kiváló, 8 fő jó eredménnyel teljesítette.

1599183437

A vezetési gyakorlatot Sári Zsolt törzszászlós, az MH Logisztikai Központ vezénylőzászlósa is megtekintette. A gyakorlat végrehajtása során elmondta, hogy az MH Katonai Közlekedési Központ, Szállító és szállítmánykísérő részleg töretlen sikerének záloga a feladatokra történő folyamatos felkészülés és a tapasztalatok beépítése a kiképzésbe. A pár éve rendszeresített gépjárműveket, eszközöket az állomány láthatóan szakértői szinten kezeli.

„Jó érzés látni, hogy a MH Logisztikai Központnál és az alárendeltségében, valamint más katonai szervezeteknél szolgáló katonák biztonságban vannak, mikor a részleg altisztjei, legénységi állományú katonái vagy közalkalmazottjai vezetik a járműveket" – emelte ki a vezénylőzászlós.

1599183437
Fotó: a szerző felvételei