Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonáival ünnepelt Kecskemét

Szöveg: Hraskó István |  2018. március 16. 9:40

A Kecskeméten állomásozó katonai alakulatok és szervezetek tagjai együtt tisztelegtek a fennállásának 650. évfordulóját idén ünneplő megyeszékhely lakóival és a környező településekről érkezőkkel az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hősei és névtelen honvédjei emléke előtt a város főterén.

1599183439
A megemlékezés Rácz Szabó Zoltán zászlós szavalatával kezdődött, majd a Református Általános Iskola diákjainak műsora következett. Az ünnepi rendezvényen közreműködött az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségi zenekara (vezényelt: Kovács István őrnagy).

1599183439
„Van egy hely és egy közösség, egy minden korban érvényes erkölcsi mérce, ami irányt mutat és erőt ad – ez a haza és a nemzet" – mondta ünnepi beszédében Ugrik Csaba dandártábornok.

1599183439
Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka ugyanakkor kiemelte: „Történelmünk fényei és árnyai számtalanszor megmutatták már, hogy miért és hogyan kell adóznunk a szülőföldnek, mivel tartozunk a hazának. Akkor örökéletű egy kultúra, egy nép, ha minden időben léteznek olyanok, akik ápolják, gazdagítják és küzdenek érte. 1848. március 15-re emlékezni mindig, minden helyzetben különös és felemelő kötelesség. A nemzet életében az olyan történelmi sorsfordulók egyike ez a nap, amelyek által többnek és igazabbnak tudjuk magunkat, érezzük egy közösség törvényszerű összetartozását."

1599183440
Fotó: Gáldonyi Sándor százados