Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizenötezer embert segít a Sajón épített pontonhíd

Szöveg: honvedelem. hu / MTI |  2018. szeptember 6. 12:02

Mintegy 15 ezer embernek jelent segítséget a Sajón katonák által épített pontonhíd – mondta Antal László ezredes az M1 aktuális csatorna szeptember 6-ai, csütörtök reggeli műsorában.

1599192576
Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái által augusztus 31-én összeállított hidat kedd este adták át. A két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei falu, Muhi és Köröm között épült ideiglenes átkelő feladata a felújítás alatt álló kesznyéteni híd pótlása.

Az alakulat parancsnoka azt mondta: a Sajótól északra 46 települést érint a kesznyéteni híd felújítása. A pontonhíd nélkül néhány településről negyven kilométeres kerülővel juthatnának csak el az emberek a munkahelyükre, az iskolájukba. Antal László ezredes hozzátette: a pontonhídon főként személyautók közlekednek, de már mezőgazdasági bálázó és kamion is átkelt rajta.

A teljes beszélgetés itt nézhető meg.

Címkékműszaki