Történetek és dallamok

Kéler Béla 1820-ban látta meg a napvilágot Bártfán, protestáns, nemesi családban. A helyi kántor tanította hegedülni, és autodidakta módon tanult meg zongorázni. Szülei nem békéltek meg a lehetőséggel, hogy fiúkból zenész legyen, mivel ez akkoriban a nemesi körökben nem volt elfogadott, inkább a mezőgazdaság felé orientálták. Fél sikerrel: a mezőgazdasági munkával töltött évek alatt 50 darabot alkotott, majd végleg a zene felé fordult, és Bécsbe ment, hogy céljait megvalósítsa. Előbb a Theater an der Wien császári-királyi zenekar hegedűse lett, majd elindult önálló karrierje. 1856-ban katonai karmesterként belépett az osztrák-magyar hadsereg 10. gyalogezredének szolgálatába. Katonazenekarával a monarchia több városában is fellépett, így Pesten, Debrecenben, Brassóban, Nagyszebenben, ahol lenyűgöző karmesteri teljesítményével nagy sikereket ért el. Kiemelkedett zeneszerzői tehetségével is, kiváló példa erre csütörtökön este elhangzott műve, a Magyar takarodó is.

Ám nem csak Kéler Béla szülei szánták más pályára fiukat: ifjabb Johann Strauss döntésétől sem volt elragadtatva a híres papa. Aggodalma azonban hiábavalónak bizonyult: az ifjú zeneszerző már életében „a keringők királya" becenevet kapta. Több száz keringőjét, polkáját, indulóit, valamint tizenhét operettjét világszerte szívesen játsszák. A balatonakarattyai koncerten felcsendülő Éljen a magyar című gyorspolkáját Pesten írta a kiegyezés után, és művét a magyar nemzetnek ajánlotta.

Szintén nem zeneszerzőnek szánták a szülők Kálmán Imrét sem, azonban az élet – és a tehetség – másként hozta. Kilenc éves volt, amikor apja vállalkozása csődbe ment, mivel a Siófok fejlesztésére alakult társulat egyik tagja hanyagul kezelte a város pénzét és a végrehajtók a többi tagon hajtották be az elmaradt összegeket. Meg kellett válniuk mindenüktől, Budapesten húzták meg magukat rokonoknál, a gyerekeket pedig szétosztották a nagynénik és az unokatestvérek között. Így került budapesti nagynénjéhez, Gizi nénihez, és itt támadt fel benne a vágy, hogy muzsikus legyen. A gimnázium mellett zeneiskolában tanult, szabadidejében pedig a zongorához ült, és Schumann és Chopin szerzeményeit tanulta.

1897 végére a Kálmán család anyagi helyzete ismét jóra fordult. Imre a sok korrepetálással szerzett pénzén egy zongorát vett, azonban nagy árat fizetett érte: megfájdult a karja. Az orvosok sokféle gyógymódot javasoltak, egy esztendeig küzdött is a betegség ellen, aztán beletörődött, hogy reumája gyógyíthatatlan. Ám nem adta fel a zenetanulást, mindössze a zongora szakról átiratkozott zeneszerzés szakra. Érettségi után szülei óhajának megfelelően beiratkozott a Budapesti Egyetem Jogi Karára, közben teljes óraszámmal tanult a Zeneakadémián is. Első szimfóniáját 1904. február 29-én mutatták be a Magyar Állami Operaházban. Ekkor játszották a művet először és utoljára, ennek ellenére Kálmán Imre úgy tekintette ezt a napot, mint zenei pályájának kezdetét. 1915-ben mutatták be legsikeresebb művét, a Csárdáskirálynőt, amely szerzőjének nemzetközi hírnevet szerzett. A közönség ebből hallhatta Szilvia belépőjét. A Balaton-parti koncerten emellett felcsendültek örökzöld operettek Vajda Ferenc előadásában, mesezenék, a Grammy-díjas Santana slágerei, valamint A Saint Tropez-i csendőr indulója.