Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kushner szerint Abbász nem akar békét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. június 26. 18:34

Megkérdőjelezte Mahmúd Abbász palesztin elnök békeszándékát az Al Kudsz című palesztin újságnak adott interjújában Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje és közel-keleti főtanácsadója, aki az izraeli-palesztin viszály megoldására született új amerikai béketerv megvitatására érkezett a térségbe – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Kushner bejelentette, hogy kész együtt dolgozni Abbásszal, de kevés oka van hinni a palesztin elnök azon képességében és  készségében is, hogy békeegyezményt kössön Izraellel.

„Kétlem Abbasz elnök képességét vagy vágyát, hogy megkösse a megállapodást. Huszonöt éve ugyanazt hangoztatja, és eddig nem sikerült békét kötni" – mondta Trump  lányának zsidó férje,  akinek kedvéért  Ivanka Trump is áttért a zsidó vallásra – s azt is hozzátette, hogy ugyanakkor nincs oka nem elhinni a palesztin vezető szavait, miszerint elkötelezett a békéért.

„Megérdemelnének egy fényesebb jövőt, eljött az ideje, hogy mind az izraeliek, mind a palesztinok megerősítsék vezetésüket, és újra arra bátorítsák őket, hogy keressék a megoldást, és ne féljenek" – mondta Kushner az arab nyelven közzétett interjúban, melyben közvetlenül próbálta megszólítani a palesztinokat.

Washington már hónapok óta jelezte, hogy hamarosan előáll egy új béketervvel a 2014-ben megszakadt béketárgyalások felélesztésére, és a sok évtizedes izraeli-palesztin viszály megoldására, a Trump választási kampányában is megígért „tökéletes alkuval".

Abbász és a palesztin vezetők azonban nem hajlandók találkozni a békeegyezményt előkészítő amerikai delegációkkal, amióta tavaly decemberben Donald Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, majd május közepén a városba helyezte nagykövetségét, ugyanis a palesztinok is Kelet-Jeruzsálemben szeretnék berendezni fővárosukat. Jared Kushner Kushner vezető szerepet játszott Trump közel-keleti béketervének kidolgozásában, és ő képviselte az amerikai elnököt a jeruzsálemi nagykövetség felavatásakor májusban. A palesztin lapnak azt mondta, hogy egyelőre nem kívánja feltárni a készülő megállapodás részleteit, de hamarosan befejeződik az alku megfogalmazása. „Ha Abbász elnök kész visszatérni a tárgyalóasztalhoz, akkor készek vagyunk a megbeszélésekre, de ha nem ez a helyzet, akkor nyilvánosságra hozzuk a tervet" –mondta Kushner, akit nem fogadott a palesztin vezetés. „Úgy vélem, hogy a megállapodás elérése érdekében mindkét fél többet fog nyerni, mint adni, és mindkét fél bizonyos lesz benne, hogy népének élete jobb lesz évtizedek múlva a felkínált engedmények nyomán" – tette hozzá.

Jared Kushner, Jason Greenblatt rendkívüli közel-keleti küldött, valamint David Friedman Izraelbe akkreditált amerikai nagykövet először pénteken, majd szombat este is találkozott Bejnámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, akivel valószínűleg a készülő béketervről egyeztettek.

Előzőleg Kushner és Greenblatt Jordániában és Egyiptomban – Izrael szomszádaival és békepartnereivel – tárgyalt az ottani vezetőkkel, szintén az átfogó palesztin-izraeli rendezés lehetőségeiről. Ezen kívül közel-keleti útjukon felkeresik Katart és Szaúd-Arábiát is.