Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Túlélési fortélyok extrém időjárási körülmények között

Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy |  2012. december 18. 19:35

Csobánkán zajlott az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj „Kopár Hegyek 2012” elnevezésű gyakorlata, amelyen az alakulat lövészzászlóaljainak nem szervezetszerű felderítő katonái is részt vettek.

1595946631

Az állomány korábban a „Rejtett Portya 2012" gyakorlaton, sík terepen készült a feladatokra, melyeket most hegyi körülmények között kellett megvalósítaniuk, kiegészítve mászási, ereszkedési és túlélési alapismeretekkel. A katonák a sikeres záró-gyakorlat érdekében egy héten át több foglalkozáson – azimut menet, túlélés, felderítő kijuttatása-bevonása, hegyi alapkiképzés – vettek részt. A túlélési fortélyoknak különösen nagy hasznát vették az extrém időjárási körülmények miatt.

A csoportok induláskor számozott borítékokat kaptak, amelyekben feladataik (például: kapcsolatfelvétel, robbantási feladat imitálása) és az ellenséges harc- és gépjárművekre, létszámra vonatkozó adatok szerepeltek. Az alájátszó csoportból kerültek ki az „ügynökök" és az ellenséges csoportok. A szimulált konfliktus szerint egy fiktív ország hadüzenetet küldött egy másiknak, ahol ezért rendkívüli állapotot hirdettek ki. A zászlóalj-parancsnok kiadta harcparancsát, a katonák pedig megkezdték a végrehajtást.

1595946631

A csapatfelderítő rajok a későbbi kivonáshoz szükséges helikopter-leszállóhelyeket kerestek, útvonal-felderítést végeztek és rejtett figyelőket telepítettek. Eközben a mélységi felderítő csoport tagjai álcázott menetben jutottak el az ügynökökkel való kapcsolatfelvétel helyszínére. A tőlük kapott információt feldolgozták és jelentették, majd – feladatuktól függően – rejtett figyelőt üzemeltettek vagy egy ellenséges csoport fegyverraktárát számolták fel. A zászlóaljtörzs kijelölt állománya a beérkezett információkat osztályozta, elemezte, értékelte, és az elöljáró információ-igényére válaszolva megtette a jelentéseket.

A lövészzászlóaljak nem szervezetszerű felderítő katonáinak képzésének sikeres mérföldköve volt a gyakorlat. Ők a jövőben kellőképpen tudják alkalmazni a tanultakat, és beosztott katonáikat is fel tudják készíteni a kapott felderítési feladatra.

1595946632

Fotó: MH 5/24 BGFZ