Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tüzelést kezdd meg!

Szöveg: Sályi Gergő törzsőrmester |  2018. május 12. 12:18

Tüzelést kezdd meg! – ki tudja, hányszor hangzott el e vezényszó az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél, ahol egységszintű lőbajnokságot rendeztek mind pisztoly, mind pedig gépkarabély versenyszámban.

1599186851
Május 8-án reggel a légvédelmi egység győrszentiváni lőterén sorakoztak fel a sportesemény résztvevői. A megjelenteket a verseny lebonyolításáért felelős kiképzési főnökség főnökhelyettese köszöntötte. Kovács Péter százados ismertette a lövészet lefolyásának rendjét, bemutatta a lőtér szolgálati személyeit, majd a lőtérbiztonsági rendszabályok tisztázása következett.

A népes mezőny részvételével zajló megmérettetés a lőszerek kiosztásával és a tárazással vette kezdetét. A két versenyszámból álló sporteseményen az alakulat alegységei négyfős, vegyes nemű csapatokkal képviseltették magukat, de a katonák egyéni teljesítményét is értékelték. A legmagasabb köregységek elérésért folytatott küzdelem során az indulóknak gépkarabéllyal 100, pisztollyal pedig 25 méterre kellett célozniuk, betartva a szűkre szabott időkeretet.

A sportrendezvény legsikeresebb résztvevői az eredményes szereplésért járó elismerést egy későbbi ezredsorakozón vehetik át, június 14-én Izbégen pedig összemérhetik tudásukat a Magyar Honvédség legjobbjaival.

1599186851
A versenyen végül az alábbi eredmények születtek:

Férfi egyéni pisztoly
1.: Kisbán Tibor ÖMT százados
2.: Bozzay Balázs főtörzsőrmester
3.: Hoffer Gergő tizedes

Férfi egyéni gépkarabély
1.: Cserepes József ÖMT százados
2.: Szabó Szilárd százados
3.: Baki András főtörzsőrmester

Női egyéni pisztoly
1.: Ferenczi-Hantó Andrea zászlós
2.: Aradi-Juhász Éva főtörzsőrmester
3.: Szabó-Tolnai Mónika őrmester

Női egyéni gépkarabély

1.: Szabó-Tolnai Mónika őrmester
2.: Aradi-Juhász Éva főtörzsőrmester
3.: Földi Beáta főtörzsőrmester

Összesített eredmények
1.: Ezredtörzs
2.: 1. légvédelmi rakétaosztály
3.: 2. légvédelmi rakétaosztály

1599186851
Fotó: a szerző felvételei