Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzesetnél segített a győri katona

Szöveg: Cseszreginé Csekei Judit százados |  2018. március 27. 11:55

Lángoló busz mentésében nyújtott segítséget a napokban az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonája Győrben. Cseszregi János törzszászlós egyedüliként sietett a buszsofőr segítségére a forgalmas utcán. A győri katona kiemelkedő helytállását a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is megköszönte.

1599184021
Március 16-án, Győrben kigyulladt egy autóbusz a Honvédszálló előtti buszmegállóban. Miután az utasok elhagyták a járművet, a buszsofőr rögtön megkezdte az oltást. Az éppen a közelben tartózkodó Cseszregi János törzszászlós az eseményeket látva azonnal cselekedett: a Honvédszálló két poroltókészülékével az akkor már lángoló autóbuszhoz sietett, és a hivatásos tűzoltó egységek kiérkezéséig a gépjárművezetővel közösen folytatta a tűz oltását. A tűzoltók kiérkezését követően pedig – a rendőrség megérkezéséig – a forgalom irányításában segédkezett. A törzszászlós segítségével nemcsak az autóbusz tüzét fékezték meg, hanem megelőzték annak továbbterjedését, és a nagyobb anyagi kár keletkezését.

A helyőrség-támogató alegység vezénylőzászlósának tettét elismerő, a megyei katasztrófavédelmi igazgató által írt köszönőlevelet az ezred állománygyűlésén ismertették. Az alakulat parancsnokhelyettese, Bozsóki Attila alezredes is méltatta Cseszregi törzszászlós cselekedetét, helytállását példaképül állítva a teljes személyi állomány elé.

Fotó: a szerző felvétele