Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűztámogatók – Magyar Honvéd magazin kiajánló

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. június 9. 13:03

A kecskeméti Gripenek és pilótáik új szerepkörben is bizonyíthatják majd képességeiket. Irány a „harcmező”, irány a közeli légi támogatás!

1595973377
A Magyar Közlöny május 5-i számában megjelent kormányhatározat szerint a 2014. évi költségvetésben 1 milliárd 160 millió forintot csoportosít át a kabinet a Magyar Honvédség közvetlen légi támogatási képességének kialakítására és a 2016-os V4 EU Harccsoportba történő felajánláshoz szükséges feladatokra. Ezen felül a honvédelemért felelős miniszternek, valamint a nemzetgazdaságért felelős miniszternek gondoskodnia kell arról, hogy a Magyar Honvédség közvetlen légi támogatási képességének biztosításához a jövő évi központi költségvetés tervezésekor a Honvédelmi Minisztérium fejezetben a 2015-ben szükséges, legfeljebb 1 milliárd 700 millió forintos forrás is rendelkezésre álljon.

A határidő szoros, hiszen 2016. január elsejéig a Magyar Honvédség közvetlen légi támogatási képességét ki kell alakítani, ezzel biztosítva a V4 EU Harccsoportban történő alkalmazás feltételeit. A V4-kötelék (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) ugyanis a tervek szerint 2016 első felében, az Európai Unió szárazföldi gyorsreagáló erő részeként, hat hónapon át készenléti szolgálatot ad. A műveleti fejlesztést ekkorra kell befejeznie Magyarországnak.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin június 13-án, pénteken megjelenő számában!)