Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Üdv a klubban! – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. március 11. 16:40

Magyarország 20. századi történelmének egyik kiemelkedő eseménye éppen két évtizede, 1999. március 12-én volt: a csatlakozási okirat aláírásával hazánk belépett a NATO-tagállamok sorába, s ezzel a világ legerősebb katonai szövetségének részévé váltunk.

1599199954
A rendszerváltozás átalakította a közép- és kelet-európai országok, illetve az egykori ellenfeleik közötti viszonyt. Lassú bizalomépítő és megbékélési folyamat kezdődött, a NATO (North Atlantic Treaty Organization – Észak-atlanti Szerződés Szervezete) pedig partneri kapcsolat kialakítására törekedett a volt szocialista államokkal. A katonai szövetség londoni csúcstalálkozóján (1990) történelmi határozatot fogadtak el: először fogalmazták meg a Varsói Szerződés tagországaival történő együttműködésre vonatkozó elképzeléseket. Hazánk aktívan élt a lehetőséggel.

A kezdetek

A magyar–NATO-kapcsolatok a politikai vezetők kölcsönös látogatásaival kezdődtek. Ezek sorából kiemelkedett Antall József 1990. július 18-i találkozója Manfred Wörner NATO-főtitkárral, a szövetség brüsszeli székhelyén. A magyar kormányfő személyében első alkalommal lépte át a NATO-központ küszöbét az akkor még létező Varsói Szerződés egyik tagállamának miniszterelnöke. A viszontlátogatásra 1990. november 22-én került sor, ami szintén különlegesnek számított, hiszen az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkárai közül Manfred Wörner járt először Magyarországon.

A következő mérföldkő 1991. október 30. volt, amikor hazánkba érkezett John Galvin tábornok, a szövetséges erők európai főparancsnoka. Ez lehetővé tette a magyar katonai vezetők viszonlátogatásait; a sort 1992. január 26-án Deák János altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke nyitotta meg. 1992. április elsején Für Lajos honvédelmi miniszter Brüsszelben részt vett az Észak-atlanti Együttműködési Tanács védelmi minisztereinek első közös értekezletén. A találkozót április 10-én a vezérkari főnökök megbeszélése követte, melyen a Magyar Honvédséget Deák János altábornagy képviselte.

További részletek a Magyar Honvéd magazin március 18-án megjelenő számában!