Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új felkészítés az MH BTKK palettáján

Szöveg: Kelemen Ilona |  2018. december 19. 18:37

Új felkészítéssel bővült az MH Béketámogató Kiképző Központ (MH BTKK) palettája: 2018. november 26-án és december 4-én – két csoportban – a Magyar Honvédség szervezeti szintű vezénylő zászlósai részére társadalmi nem-felkészítést tartottak Szolnokon. A résztvevőket Drót László ezredes, az alakulat parancsnoka köszöntötte.

1599197545
Az egynapos tréning célja a társadalmi nem fogalmának és szemléletének elsajátítása, valamint a nemzetközi szervezeteknek (ENSZ, NATO, EU, stb.) a társadalmi nem katonai gondolkodásba és tervezésbe, végrehajtásba való integrálására vonatkozó elvárásainak, megoldási javaslatainak, gyakorlatának megismerése volt, bevezető szinten.

Az MH BTKK oktatója a szervezeten belül felelős a társadalmi nem témájú foglalkozásokért, s 2018-ban elvégezte a NATO-akkreditált Gender Training of Trainers (A társadalmi nem oktatóinak képzése) tanfolyamot a stockholmi székhelyű Nordic Centre for Gender in Military Operations (Társadalmi nem a katonai műveletekben Északi Központja) intézményben, mely a NATO-ban a szakterület felelőse.

1599197545
Az egész napos felkészítés során az alapfogalmak tisztázása után a résztvevők tanulmányozták az ENSZ Biztonsági Tanácsa releváns határozatait, és megvitattak olyan, az ENSZ által kiemelt témákat, mint a civilek védelme, a nők és a gyermekek helyzete, vagy a fegyveres konfliktusokhoz köthető szexuális erőszak. Ezt követően a NATO megközelítése került a fókuszba: az elméleti háttéranyag bemutatása után esettanulmányok segítségével a résztvevők megismerték, hogy a társadalmi nem-szemlélet beépítésén keresztül hogyan fokozható a műveleti hatékonyság.

A frontális előadások mellett az anyagok részben interaktív módon kerültek feldolgozásra: a rövid videofilmekkel, konkrét gyakorlati példákkal kiegészített és alátámasztott elméleti anyagot csoportmunkában, kérdések és válaszok, illetve vita formájában sajátították el a résztvevők.

1599197545