Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új távlatok

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. január 24. 8:22

Együttműködési megállapodást kötött a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely és az Eszterházy Károly Egyetem. A jövőbeni közös munka területeit a magyar kultúra napjához kapcsolódó sajtótájékoztatón ismertette dr. habil Besenyő János ezredes, a kutatóhely vezetője és dr. Liptai Kálmán rektor.

Kölcsönös előnyökön alapuló együttműködési megállapodást kötött a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelye (HVK TKH) és az egri székhelyű Eszterházy Károly Egyetem. Az év elején aláírt dokumentum a felek részére keretet biztosít egymás tevékenységének a támogatására, ezzel is elősegítve a magas színvonalú tudományos munka megteremtését. Ennek megfelelően a jövőben kölcsönösen tájékoztatják egymást az érdeklődésre számot tartó nyílt szakmai konferenciák megrendezéséről és az oktatási lehetőségekről. Egyes témakörökben előadókat, óraadókat biztosítanak egymás részére. A közös kutatások, konferenciák írott dokumentációit pedig közösen összeállított, nyomtatott és elektronikus kiadványokban jelentetik meg.

1596043825

Dr. Liptai Kálmán külön is hangsúlyozta annak az oktató- és kutatómunkának a jelentőségét, amelyet a HVK TKH vállalt. Az egyetem rektora ugyanis elsősorban a nemzetközi tanulmányok szak, valamint a neveléstudományi és a történelemtudományi doktori iskolák hallgatóinak oktatásába történő bekapcsolódásra kérte a kutatóhely nemzetközileg is elismert, rangos tudományos fokozatokkal rendelkező munkatársait. Azt az ösztöndíjrendszert pedig, amelyet az önkéntes műveleti és területvédelmi tartalékos szolgálatot vállaló egyetemi hallgatóknak kínál a Magyar Honvédség, példaértékűnek nevezte. Dr. Liptai Kálmán abban is bízik, hogy a honvédséggel való távlati együttműködés keretében – az egyetem gyakorló iskolájaként – a debrecenihez hasonló katonai középiskola alapítására is lehetőség nyílik. Az egykori patinás katonavárosban ennek már a helye is megvan: a volt laktanya területe kiválóan alkalmas lenne egy olyan oktatási, kulturális és sportcentrum létesítésére, amelynek a szakmai felügyeletét a Honvédelmi Minisztérium és az egyetem közösen gyakorolnák.

Az együttes tudományos munka eredményességében dr. Besenyő János ezredes sem kételkedik. A kutatóhely vezetője ugyanakkor abban is bízik, hogy az egyetem hallgatói bekapcsolódnak majd az intézmény gyakornoki programjába, a diploma megszerzése után pedig még több, Egerben végzett fiatal szakember választja a kiszámítható katonai életpályát.

1596043825
* * *

A Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely a honvédelmi tárca egyik legfiatalabb kutatóhelye: 2014-ben alakult meg és vette át a tudományszervezéssel és tudományos tevékenységgel kapcsolatos teljes feladatrendszert a Magyar Honvédség vonatkozásában.
A HVK TKH kutatási területe a katonai vezetés, a kiképzés és felkészítés, a haderőszervezés, hadkiegészítés, a biztonságpolitika és a terrorizmus területeire terjed ki. Ezen területek közvetlenül támogatják a Honvéd Vezérkar előtt álló hadászati és hadműveleti, felsőszintű katonai és szakmai feladatok ellátását. A HVK TKH szerteágazó feladatköre ellátásának során gyakornoki programot működtet. A program keretében a felvételt nyert hallgatók a tanulmányaik és kutatási területük – valamint az általuk beszélt nyelvek – alapján nyílt minősítésű kutatásokba, tudományos rendezvények szervezésébe kapcsolódnak be.

Az Eszterházy Károly Egyetemmel megkötött együttműködési keretmegállapodás – az új kutatási eredmények egymással történő megosztása mellett – elsődlegesen közös kutatási projektek indítását célozza, valamint az egyetem nemzetközi tanulmányok, idegen nyelv, történelem és informatikus könyvtáros hallgatóinak bevonását a HVK TKH gyakornoki programjába.

Fotó: a szerző felvételei