Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új típusú sebezhetőség – információs hadviselés

Szöveg: Varga Bernadett zászlós |  2015. május 1. 11:45

Az MH Kiképzési és Doktrinális Központ Tudományos Szakkönyvtára szervezésében a napokban mutatták be Dr. Haig Zsolt Információ – Társadalom – Biztonság című könyvét.

1595992863

A vendégeket a rendezvény házigazdája, dr. Besenyő János alezredes, a központ Doktrinális Elemző-értékelő Osztály megbízott osztályvezetője köszöntötte.

Dr. Kassai Károly ezredes, a Honvéd Vezérkar Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség Elektronikus Információvédelmi Osztályának vezetője felvezetőjében méltatta a könyvet és szerzőjét, prof. dr. Haig Zsolt ezredest, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Üzemeltető Intézet Informatikai és Elektronikai Hadviselés Tanszék akadémikus egyetemi tanára. Elhangzott: Haig professzor a Magyar Hadtudományi Társaságon belül is rendkívül aktív tudományos kutatói, tudományszervezői tevékenységet folytat a szakosztályában. Az MTA köztestületének 2000 óta, az MTA Hadtudományi Bizottságának 2011-től tagja. „A könyvet bárhol kinyitva, megtalálható benne minden szükséges információ. Olyan szakmai áttekintés, mely információt és útmutatást ad mindenkinek, aki önképzés keretében ismerkedik ezzel a szakterülettel" – hangsúlyozta Kassai ezredes.

1595992863

Napjainkban, az információs társadalomnak köszönhetően, jelentős mértékben megnövekedett az információ értéke, jelentősége. Egyre fontosabb a nemzetközi katonai-civil együttműködés. A katonai rendszer védelme érdekében egyértelmű, hogy a kormányzati szervezeteket is védeni kell. E technológia gyors ütemű fejlődése azonban komoly biztonsági kihívást is jelent, ami a jogszabályok folyamatos változásában, valamint az információs társadalom új típusú sebezhetőségében is észre vehető. További probléma, hogy a támadások egyre kifinomultabbak, nehezebben érzékelhetők és kezelhetők, a magánszférát, illetve a vállalati és a kormányzati szektort egyaránt fenyegetik.

1595992863

A kötet ezekre a komoly problémákra világít rá újszerű megközelítésben, az információs társadalom elleni összehangolt információs támadások és az ellenük való védelem komplexitásában, kiemelve az információ, az infokommunikációs technológia, a társadalom és a biztonság összefüggéseit.

A szerző elmondta: ebben a témában szakkönyvek tömege jelenik meg, de nem találhatunk közöttük olyat, amely a védelem oldaláról vizsgálja az információt, szem előtt tartva a társadalom információs átalakulását. Haig Zsolt rávilágított az információtechnológiai fejlődés társadalomra gyakorolt hatására, ami az információs társadalom kialakulását és fejlődését jelenti. „A kritikus dolog az informatikai függőség. Vagy alkalmazkodunk, vagy lemaradunk" – hangsúlyozta. 

1595992863

Az ezredes bemutatta az információs infrastruktúrák szerepét a társadalom működésében, kiemelve az információs hadviselés – és azon belül a kiberhadviselés – keretében érvényesülő információs támadásokat, azok fajtáit, módszereit és eszközeit, hozzátéve, ez a jelenség nem csupán a hadsereg problémája. Negatív hatása az emberi szocializációra is rányomja a bélyegét.

1595992864

A kötet a védelem eszközeinek és módszereinek bemutatásán keresztül hangsúlyozza a komplex információbiztonság jelentőségét, valamint annak megteremtése érdekében eddig megtett lépéseket, stratégiai, jogszabályi, és szervezeti kereteket.

A bemutató végén a szerző dedikálta könyvét.

1595992864

Fotók: Antal Bence