Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb gyakorlat kezdődött a Bakonyban

Szöveg: Búz Csaba főhadnagy |  2018. szeptember 20. 10:15

Az újdörögdi bázison megtartott zászlófelvonással szeptember közepén elkezdődött a „Neighbours 2018” elnevezésű amerikai-szerb-magyar közös gyakorlat.

1599193097
Magyarország biztonságpolitikájának fontos alapelve, hogy támogassa szomszédjai európai integrációját. Ennek keretében már hosszú évek óta folyik a szerb és magyar haderő közötti együttműködés különböző szinteken és formákban.

A közös tevékenység 2009-ben kezdődött a két fél képviselőinek megállapodásával, az első gyakorlatot 2010-ben Backa Topolán tartották. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóaljának katonái a kezdetek óta részt vesznek a programban, amely keretében a szerb haderő 1. gépesített dandárjával közösen tervezik a „Neighbours" (szomszédok) elnevezésű gyakorlatot. Az Ohiói Nemzeti Gárda öt éve csatlakozott a közös kiképzéshez a partnerség erősítése és az együttműködés fejlesztése érdekében.

1599193097
A kiképzés helyszíne évente változik a két szomszédos ország között. Az idei gyakorlatnak Magyarország ad otthont. A Bakonyban megtartott ünnepélyes zászlófelvonáson dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka köszöntötte a részvevőket. „Az utóbbi időkben új kihívásokkal kell szembenéznünk és ezekre a kihívásokra együtt, a közös gyakorlatok során képesek vagyunk felkészülni. A különböző eljárásrendek összehangolása érdekében szükség van az elkövetkező egy hétre, amit a közös cél érdekében jól ki kell használni!" – mondta a parancsnok.

1599193097
Fotó: a szerző felvételei