Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb német sikerek Franciaországban

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. november 20. 19:28

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

„A jobbszárnyon vivott harcokban tegnap is kedvezőtlen időjárás miatt, csak csekély mértékben haladtunk" – írja a Pesti Napló. „Mialatt fáradságosan előbbre küzdöttük magunkat, néhány száz franciát és angolt foglyul ejtettünk és két géppuskát zsákmányoltunk." Az argonne-i erdőben egy erős francia támaszponton sikerült a francia csapatokat szétverni és a hadállást rohammal bevenni.

A harcszíntereken nem történik semmi változás, azonban a Népszavából megtudhatjuk, hogy „a Hadsegélyező Hivatal eddig száznegyvenkétezer katonát látott el a magyar társadalom áldozatkészségéből melegitő téli ruhával. A hadvezetőségnek még mindig sok téli ruhára van szüksége, különösen hósapkára, térdmelegitőre, trikot vagy flanel alsónadrágokra. A Hadsegélyező Hivatal ebben az irányban kéri a társadalom lankadatlan segitségét."

„A németeknek Orosz-Lengyelországban kivívott győzelmeihez a következő megjegyzéseket fűzi a Corriere della Sera katonai munkatársa, Gatti tábornok: A német offenzívának eddigi eredményei föl fogják tartóztatni az oroszoknak Nyugat-Poroszország felé irányuló előrenyomulását és előre láthatólag arra fogják kényszeríteni az orosz sereg jobbszárnyát, hogy frontjukat megváltoztassák, amennyiben északkelet felé el kell hajolnia és jobbszárnyukkal Varsóra támaszkodniuk. Sőt az is valószínű, hogy a Soldau-Noldenburg közötti fronton is kénytelenek lesznek vesztegelni az oroszok, nehogy a balszárnyuk védtelen maradjon, ami természetszerűen abba a veszedelembe sodorná őket, hogy a német sereg körülkeríti őket" – idézi a Pesti Hírlap.

(A sajtószemléket az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)

1595982957
Címkéklapszemle