Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újra Irakban – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. november 9. 16:41

A Magyar Honvédség legújabb küldetésének helyszíne Észak-Irak. A száznegyvenhét fős MH Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens (MH IKBK) a nemzetközi kiképzők tevékenységét biztosítja, és az iraki kurd harcosok, a pesmergák kiképzését végzi Erbílben.

1596003673
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet 2014 nyarán elfoglalta Irak második legnagyobb városát, Moszult. A váratlan siker egyszerre volt köszönhető a korrupt, demoralizált iraki biztonsági erők megfutamodásának, és a megelőző évek szunnitákat üldöző bagdadi kormányzati politikájának. A terroristák nem voltak többen 800–1500 főnél, de mellettük állt a meglepetés, a helyi lakosság szimpátiája és aktív támogatása, valamint félelmetes hírük. Moszul elestét követően a szunnita területeken általános felkelés bontakozott ki, amely karöltve az Iszlám Állam fegyvereseivel, gyakorlatilag Irak egyharmadát vonta ki a bagdadi kormány irányítása alól. Az elkövetkező káoszban az iraki biztonsági erők egynegyede, 19 katonai és hat rend­őrségi dandár bomlott fel.

Az események hatására az USA jelentős katonai segélyprogramot indított el (Iraq Train and Equip Fund – ITEF) 1,61 milliárd dollár értékben. Ebből az összegből az iraki hadsereg kilenc, valamint a kurd pesmergák három dandárját szerelik fel. A kurd erők esetében 353,8 millió dollárt irányoztak elő, amelyből a három dandár személyi állományának egyéni felszerelését (fegyverek, védőfelszerelés, egyenruha stb.), 720 szállítójárművet (Humvee-k, teherautók, műszaki járművek stb.) vásárolnak, valamint egy tüzérségi dandár tűzfegyvereit szerzik be. Az amerikai adományok mellé napokkal később megérkeztek a főként NATO-tagállamok hasonló, leginkább a kurd erők támogatását szolgáló felajánlásai.
Ezek közül kiemelkedik Németország, amely első lépésben 4000 pesmerga egyéni felszerelését vállalta, többek között G3 és G36 típusú gépkarabélyok, 6,5 millió lőszer, 10 000 kézigránát, különböző típusú páncéltörő eszközök és járművek átadásával.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin november 13-án, pénteken megjelenő számában!)