Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepelt az egykori 2. Honi Légvédelmi Hadosztály

Szöveg: Maklári Bálint |  2018. május 27. 19:27

Koszorúzást tartott a napokban az egykori 2. Honi Légvédelmi Hadosztály személyi állománya.

1599187624
Miskolcon, a volt Bocskai-laktanyában található emléktáblánál megtartott ünnepségen szép számmal jelentek meg az egykori „legendás-feledhetetlen" hadosztály személyi állományának nyugállományú katonái, polgári alkalmazottai, illetve a hajdani sorállomány. A bevezetőjében Nagy László nyugállományú ezredes, a hadosztály utolsó parancsnoka megemlékezett az elhunyt munkatársakról és egyperces néma fejhajtásra kérte a jelenlevőket.

Nagy Horváth István nyugállományú mérnök ezredes hangsúlyozta: a hadosztály évtizedeken keresztül elszántan, fegyelmezetten védelmezte Magyarország kijelölt légi határait, biztosította Borsod-Abaúj-Zemplén megye és a környező országrészek ipari és gazdasági központjainak légi oltalmát. Méltatta a hadosztály történelmét és azt a kohéziót, amely a mai napig összetartja a múltban együtt dolgozó volt katonákat, közalkalmazottakat.

Az emléktáblánál koszorút helyezett el a hadosztály nevében Csomós Lajos nyugállományú vezérőrnagy, dr. Hautzinger Gyula nyugállományú ezredes, Vass László nyugállományú mérnök ezredes; a Tiszta Égbolt Bajtársi Egyesület nevében Takácsné Balogh Mária nyugállományú őrnagy, Tóth Sándor nyugállományú ezredes, Pilusin István nyugállományú ezredes, Pantyi György nyugállományú alezredes, Nagy Géza őrnagy. A Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület nevében Frank János nyugállományú alezredes, Pásztor Zsolt nyugállományú alezredes és Lorger Károly nyugállományú törzszászlós.