Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Kötelességünk emlékezni és emlékeztetni”

Szöveg: Révész Béla |  2018. május 27. 18:20

Országszerte megemlékezéseket tartottak a magyar hősök emléknapja alkalmából május 27-én, vasárnap. Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a rákoskeresztúri Új köztemetőben koszorúzta meg a magyar katonahősök emlékművét.

2001-ben született az a törvényrendelet, amely minden év május utolsó vasárnapját a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánította. Ugyanebben az esztendőben alakították ki a rákoskeresztúri Új köztemetőben a magyar katonahősök emlékparkját, ahol május 27-én dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondott emlékbeszédet, és helyezte el a megemlékezés koszorúját a hősök emlékművénél.

1599187622

A tárcavezető beszédében az együtt emlékezés fontosságát hangsúlyozta. „Bár ez az emlékkő a magyar katonák emlékére állíttatott, ez a nap minden hősről, a katonákról és azon civilekről szól, akik hazánk függetlenségéért, szabadságáért áldozták életüket" – mondta dr. Benkő Tibor. Hozzátette: az elmúlt ezer esztendőben számtalanszor bebizonyosodott, hogy a béke és biztonság, amelyre mindenki vágyik, mennyire törékeny és gyorsan elveszíthető. „Ez a béke és biztonság nem önmagától létezik. Ezért nagyon sok embernek kell tenni, s a mi feladatunk az, hogy ezt a gondolatot átadjuk a fiatal, utánunk következő generációknak. Kötelességünk emlékezni és emlékeztetni mindenkit arra az időszakra, amikor őseink vérüket hullatták a szabadságunkért, hiszen nekik köszönhető, hogy létezik ez az ország és él ez a nemzet" – mondta a honvédelmi miniszter.

1599187622

Az eseményen – amelyen részt vett Boros Péter volt miniszterelnök is – a megemlékezés koszorúját a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség nevében dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnök koordinációs helyettese helyezte el az emlékműnél.

1599187622

Fotó: Dévényi Veronika