Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepi évzárás a Bocskai-dandárnál

Szöveg: honvedelem. hu / bocskaidandar.hu |  2012. december 20. 9:43

Büszke vagyok magukra, hiszen önök nélkül nem jutna előre az alakulat! – ezekkel a szavakkal köszöntötte Böröndi Gábor dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka az állomány tagjait az évzáró állománygyűlésen a debreceni Kossuth laktanyában.

1595946653

A parancsnok értékelőjében elismerően szólt az idei kiképzésekről, a sikeres NATO CREVAL ellenőrzésről, a külföldön szolgálatot teljesítő katonák áldozatos munkájáról. Utalt arra is, hogy a következő esztendőben számos nemzetközi gyakorlat, misszió vár a katonákra, amelyre mind fizikailag, mind lelkileg fel kell készülniük.

A dandártábornok elmondta: az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka és a honvédelmi miniszter is kiemelkedőnek értékelte a dandárnál zajló munkát.

Az állománygyűlésen Szentesi Csaba őrnagy, a dandár katolikus tábori lelkésze ünnepi beszédében a betlehemi csillag jelentőségét hangsúlyozta, amely – a nehézségek és a problémák ellenére – segít az embereknek megtalálni a helyes utat.

Az ünnepség részeként adták át a Magyar Vöröskereszt debreceni szervezete, a Máltai Szeretetszolgálat, az MH Geoinformatikai Szolgálat és a magánszemélyek által felajánlott – játékokat, apró ajándékokat és tartós élelmiszereket tartalmazó – csomagokat az állomány 200 tagjának.

1595946653