Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Unokákkal ünnepeltek a kecskeméti nyugállományúak

Szöveg: Galambos Sándor |  2012. december 19. 9:47

Családias hangulatban, már a karácsonyi előkészületek jegyében szervezték idei utolsó klubfoglalkozásukat a Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Egyesülete tagjai december 17-én, Kecskeméten.

1595946636

Unokáikkal közösen tartották idei utolsó foglalkozásukat a Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Egyesület tagjai. A karácsonyi hangulatról, a terem feldíszítéséről és a finom süteményekről a „házigazdák", a megszokottnál is vidámabb hangulatról pedig a „vendégek" gondoskodtak.

Az előkarácsonynak is tekinthető klubfoglalkozás résztvevőit Csóka Tamás nyugállományú ezredes, a kecskeméti egyesület elnöke köszöntötte, majd Újvári Ferenc az ünnep tiszteletére írt saját versét adta elő. Ezt követően pedig a gyerekek léptek a képzeletbeli pódiumra, Csóka Bence, Csóka Fanni, Vécsey Virág és Bartók Ádám versekkel, énekekkel, karácsonyi történetekkel csalt mosolyt a nagypapák és a nagymamák arcára, a legidősebb unoka, Máté Levente pedig bűvészmutatványaival ejtette ámulatba a klub tagjait.

Természetesen valamennyi szereplő ajándékot kapott, a foglalkozás „hivatalos" részének végén pedig Marton Józsefné és Katonáné Kovács Irén mondott el egy-egy karácsonyi verset.

1595946636

Fotó: A szerző felvételei