Ütős csapat
Szöveg: Antal Ferenc | 2017. november 14. 7:14A sportág történetében idén először Magyarország adott otthont a dzsúdó-világbajnokságnak. A megmérettetésen – amelynek egyik fővédnöke dr. Simicskó István honvédelmi miniszter volt – 120 ország 729 versenyzője vett részt, köztük a Magyar Honvédség Sportszázadának három tagja is.
Egyikük a 90 kilogrammos súlycsoportban indult Vér Gábor őrmester, aki már egészen fiatalon kapcsolatba került a dzsúdóval.
– Gyermekkorunkban a bátyámmal sokat verekedtünk, amit a szüleink természetesen nem díjaztak. Éppen ezért érdeklődtek az óvodánkban, hogy nincs-e valami mozgásforma, amivel le lehetne kötni fölös energiáinkat. Így került képbe a dzsúdó. Elkezdtünk járni az edzésekre, és bár nagyon tetszett, az első hét után már mást szerettünk volna csinálni. A szüleink azonban a folytatásra ösztönöztek minket, s hamarosan már versenyeken vehettünk részt. Nem is minden eredmény nélkül, ami pedig tovább motivált minket – emlékezett vissza a kezdetekre az altiszt. Hozzátette: a dzsúdó segítségével könnyebb volt átvészelni a kamaszkorral járó problémákat, tiszteletre, fegyelemre nevelt.
Vér Gábor őrmester
– Az első emlékezetes versenyem egy napközis edzőtáborban volt Kistarcsán. A tábor végén házibajnokságot rendeztek, amelynek során a kezdők egymás ellen mérkőztek. Mindenkit legyőztem, s ez nagy lökést adott a továbbiakhoz – jegyezte meg a sportoló, aki rendkívül büszke a 2008-as ifjúsági Európa-bajnokságon szerzett második helyére is. Ezt követte a junior korcsoportban eltöltött időszak, amelynek a kezdete nagyon nehéz volt, de a kitartó munka meghozta gyümölcsét: a 2010-es agadiri junior világbajnokságról bronzéremmel térhetett haza.
– Kistarcsán eljutottunk arra a szintre, ahonnan már nem lehetett továbbfejlődni, ezért a szüleink úgy gondolták, váltani kellene. Édesapám a Budapesti Honvédban kajakozott, így én is ennek az egyesületnek a színeiben folytattam pályafutásomat. Gyerekként nehéz volt elhagyni a megszokott környezetet, de nagyon örülök, hogy a Honvédba kerültem – mondta a klubváltásról Vér Gábor őrmester.
A budapesti világbajnokságra történő felkészülés nagyon sűrű volt. A sportoló úgy érzi: ez idő alatt is sokat fejlődött, de ahogy a példája mutatja, egy versenyen a kedvező sorsolás legalább annyira fontos, mint a jó forma. A magyar dzsúdós a 90 kilogrammosok első fordulójában, a 64 között ugyanis a pánamerikai bajnok, a kubai Ivan Felipe Silva Morales ellen kezdett, akitől a hosszabbításban szenvedett vereséget.
– Majdnem mindennap elmentem a versenyhelyszínre, és próbáltam magamba szívni azt a légkört. Amikor a tatamira léptem, a szurkolók hangorkánjától „felrobbant" a sportaréna. Ez a buzdítás billentett át a holtponton is, amikor már kezdtem fáradni. Minden magyar versenyzőnek azt kívánom, hogy átélje, milyen érzés hazai közönség előtt egy saját rendezésű világbajnokságon szerepelni – foglalta össze tapasztalatait az altiszt, aki számára nem volt ismeretlen legyőzője. A kubai válogatott ugyanis a vébé előtt egy hónapig Dunavarsányban edzőtáborozott, ahol a magyar sportoló összemérhette erejét a pánamerikai bajnokkal.
– Ott egyszer ő nyert, egyszer pedig én; elég kiélezett küzdelmek voltak, akárcsak a világbajnokságon. Pont egy ilyen edzés után, a szőnyegről lejövet fogott el az érzés, hogy tuti ellene fogok kezdeni a vébén. Ez be is jött – idézte fel az edzőtáborban történteket a Honvéd versenyzője, aki a dzsúdót csak ajánlani tudja a sportolni vágyó fiataloknak. Mint fogalmazott, a cselgáncs arra tanít meg, hogy az életben is mindig fel kell állni, és újra kell kezdeni.
Az 52 kilogrammos Szabó Katinka őrmester két megnyert mérkőzés után, a nyolcaddöntőben esett ki; legyőzője a japán Sisime Aj volt. A kétszeres Ázsia-bajnok aztán a világbajnoki címet is megszerezte.
– Édesapám révén ismerkedtem meg a dzsúdóval. Körülbelül hatéves korom óta űzöm ezt a sportágat, az első versenyemen tizenegy évesen vettem részt – mesélte az őrmester. A fiatal sportoló már most számos kiváló eredménnyel büszkélkedhet, egyebek mellett az ifjúsági korosztály (2010), a juniorok (2012), majd az U23-asok (2016) Európa-bajnokságán is bronzérmet szerzett. Különösen az utóbbira büszke, mert arra a megmérettetésre sérülten utazott Tel-Avivba, a verseny után pedig meg is kellett műteni a vállát.
– Pécs mellől jöttem egy kis településről, ahol már egy idő után nem voltak adottak az előrelépés feltételei. Mivel a célom az olimpiai szereplés kivívása, ezért lépnem kellett. Olyan egyesületet kerestem, ahol fejlődhetek. Választásom a Budapesti Honvédra esett. Nagyon sok segítséget kapok tőlük, ez a klub a második családom, ráadásul Karakas Hedvig személyében olyan partnerrel készülhetek együtt, akitől rengeteget lehet tanulni. Hedviggel nagyon jó barátnők vagyunk, a vébén is kimentünk egymás mérkőzéseire; szurkoltam neki, ahogy ő is nekem. Ez nagyon sokat jelentett mindkettőnknek – jegyezte meg Szabó Katinka őrmester.
Az ifjú dzsúdós a budapesti világbajnokság előtt nem mindennapi lehetőséghez jutott: több csapattársával együtt egy hónapig a cselgáncs őshazájában, Japánban készülhetett.
– Rengeteget tanultunk, nagyszerű élményeket szereztünk, kiváló felkészítést kaptunk a vébére. Technikailag és a tudás tekintetében egyaránt nagyon magas szintet képviselnek a japánok, hozzáállásuk a dzsúdóhoz egészen lenyűgöző. Ha valaki élsportoló akar lenni, akkor ezt a fajta szemléletet kell magáévá tennie. Japánból hazatérve a tatai edzőtáborban folytatódott a munka, az utolsó két hetet pedig a Honvédnál töltöttük – sorolta a versenyző, aki (mint ahogy írtuk) a legjobb tizenhat között épp egy japánnal került össze.
– Nem féltem tőle, de tudtam, hogy nehéz mérkőzés vár rám. Odatettem magam, próbáltam mindent elkövetni a siker érdekében, de még sokat kell fejlődnöm, hogy eljussak Sisime Aj szintjére – értékelt az altiszt. A magyar dzsúdós egyébként sérülten mérkőzött meg japán ellenfelével, az előző, a mexikói Luz Olvera ellen vívott összecsapásán ugyanis könyöksérülést szenvedett.
Barátnője, egyben honvédos csapattársa, az 57 kilogrammos Karakas Hedvig őrmester szintén részt vett a vébén. A kétszeres olimpikon, világbajnoki bronzérmes (2009, Rotterdam) cselgáncsozó egy-egy térd-, majd bokaműtét, illetve hosszabb kihagyás után került be a magyar válogatottba.
– Édesanyám tornatanár, apukám pedig atletizált, tehát nem meglepő, hogy a sport már kisgyermekkoromban fontos része volt az életemnek. Általános iskolás koromban úsztam, majd fociztam, mellette lábtengóztam, kézilabdáztam, atletizáltam. Aztán elkezdtem dzsúdózni, ami annyira megtetszett, hogy bő egy év után minden más sportágat elhagytam, csak a cselgáncs maradt. A sikerélmény és az elsőség iránti vágy hajtott a kezdetektől fogva. Nagyon szerettem győzni. Kilenc-tíz éves koromban, Miskolcon volt az első versenyem, utána jött a diákolimpia, a magyar bajnokság, később pedig már nemzetközi megmérettetésekre is eljutottam, sőt, 2005-ben és 2006-ban egyaránt megnyertem az ifjúsági Európa-bajnokságot – sorolta az altiszt.
A remek sportoló a 2012-es londoni olimpia előtt költözött a fővárosba, s a pályafutását az UTE színeiben folytatta.
– Londont követően lejárt a szerződésem, s a Budapesti Honvédba igazoltam. A riói ötkarikás játékok (2016) után volt két műtétem, nagyon nehezen ment a felépülés. Sürgetett az idő is, így minden túlzás nélkül mondhatom, érdekesen alakult a felkészülésem. A második műtétre idén februárban került sor, de mindenképpen szerettem volna ott lenni a budapesti vébén. Két hónapom maradt a felkészülésre, mindent megtettem azért, hogy elindulhassak a hazai rendezésű megmérettetésen. A körülményekhez képes jó formában léptem a szőnyegre – monda Karakas Hedvig őrmester, akinek a legjobb harminckettő között a koszovói Nora Gjakova elleni mérkőzés jelentette a végállomást.
– Nagyszerű érzéssel töltött el, hogy itthon versenyezhettem, de most csak ennyi volt bennem. Rendkívüli erőt ad a folytatáshoz, hogy a szeretteim, barátaim, honfitársaim előtt szerepelhettem. Remélhetőleg sokan látták a közvetítéseket a vébéről, bízom benne, hogy a közönség szimpatikusnak talált minket. Úgy gondolom, az egész magyar csapat szerethető volt. Fontos lenne növelni a dzsúdó népszerűségét, ez ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy minél több fiatal kezdjen el cselgáncsozni – zárta a beszélgetést a sportoló.
A cselgáncsozók szereplését dr. Eleki Zoltán ezredes, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság honvédelmi felkészítő és katonai testnevelési osztályának vezetője is értékelte magazinunknak.
Dr.Eleki Zoltán ezredes
– Azzal, hogy a Honvéd Sportszázad tagjai lettek, ezek a dzsúdósok már nemcsak sportolók, hanem a Magyar Honvédség katonái is, így természetesen még jobban szorítottam értük. Nagyon büszke vagyok rájuk. Tudom, hogy az elmúlt egy évben mi mindent kellett kiállniuk, ehhez képest mindegyikük tiszteletreméltó eredményt ért el. Lázba tudták hozni a közönséget, az utolsó pillanatig küzdöttek. A jövő szempontjából fontos ugyanakkor, hogy a mérkőzéseket visszanézzük, a sportolók, az edzők és a magyar versenybírók együtt kielemezzék a hibákat, meghatározzák a fejlődési lehetőségeket, a jövőben követendő taktikákat – fogalmazott az ezredes, aki a sportszázadról szólva elmondta: számos európai hadsereg ajánlja fel a katonai életpályamodellt sportolóknak. Az ő legfontosabb szerepük az, hogy követendő példát mutassanak a fiatalok számára.
– Ha ezek a sportolók katonaként állnak ki és elmondják, miért fontos nekik a szolgálat, arra a közvélemény jobban fog figyelni. Általuk nemcsak a Magyar Honvédség elismertsége növekedhet, de vonzóbbá tehető a katonai hivatás is a fiatalok számára – jegyezte meg a főtiszt. Hozzátette: a sportszázadba olyan versenyzőket várnak, akik már megmutatták tehetségüket, érmet szereztek Európa- vagy világbajnokságon, sportáguk pedig köthető a katonai feladatokhoz, kiképzéshez. Ezek sorába tartoznak a küzdősportok, az öttusa, a vívás, az atlétika, a lövészet és a triatlon.
A dzsúdóról szólva az ezredes rámutatott: a katonai közelharc oktatásában ez a küzdősport kiemelkedő szerepet játszik, ami a jövőben tovább erősödhet.
– A Nemzetközi Katonai Sporttanács nemrég hazánkban járt elnökét elkísérte a Nemzetközi Dzsúdó Szövetség katonai és rendőri bizottságának vezetője is. Felajánlották, hogy a cselgáncs mozgásanyagának, edzésmódszertanának felhasználásával segítenék a kiképzők közelharc-ismereteinek bővítését – avatott be a részletekbe az osztályvezető.
