Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véget ért a birkózó-világbajnokság Budapesten

Szöveg: Ónodi-Bán Nikolett főhadnagy |  2018. október 30. 15:36

Befejeződött a budapesti birkózó-világbajnokság, amelyen a magyar versenyzők egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel a hatodik helyen végeztek az összesített éremtáblázaton. A Magyar Honvédség Sportszázadából Lőrincz Tamás főtörzsőrmester világbajnoki ezüstéremmel járult hozzá a csapat sikeréhez.

A Nemzetközi Birkózó Szövetség 2016 szeptemberi döntése értelmében rendezhette meg Budapest mindhárom szakág – a kötöttfogás, a szabadfogás, valamint a női birkózás – világbajnokságát. A magyar főváros legutóbb 2013-ban adott otthont a vb-nek, akkor is a Papp László Sportarénában.

1599195183

A legsikeresebb nemzet Oroszország lett, versenyzőik 10 aranyérmet gyűjtöttek a nyolcnapos verseny során. A magyar csapat – amelynek 8 katonasportoló is tagja volt – a kötöttfogásban szerezte érmeit. Közülük Lőrincz főtörzsőrmester volt a legeredményesebb, aki hatalmas csatában, a 77 kilogrammos súlycsoport döntőjében 3:1 arányban kapott ki az orosz Alexander Csehirkintől.

Eredmények:

Kötöttfogás:

  • 55 kilogramm: 21. Andrási József szakaszvezető
  • 60 kilogramm: 18. Torba Erik őrmester
  • 67 kilogramm: 17. Krasznai Máté őrmester
  • 77 kilogramm: 2. Lőrincz Tamás főtörzsőrmester
  • 87 kilogramm: 14. Lőrincz Viktor törzsőrmester
  • 130 kilogramm: 20. Lám Bálint törzsőrmester

Szabadfogás:

  • 70 kilogramm: 24. Lukács Norbert törzsőrmester
  • 92 kilogramm: 17. Hatos Gábor főtörzsőrmester
1599195183

Fotó: Martin Gábor / UWW