Végtisztesség – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
Szöveg: honvedelem.hu | 2019. november 14. 10:56Hogyan történt a harcokban elesett katona azonosítása, temetése? Milyen szabályai voltak a háborús veszteségek nyilvántartásának? Ki értesíthette az elhunyt személy hozzátartozóit? Számos olyan kérdés, melyekkel a magyar katonai vezetésnek is foglalkoznia kellett a második világháború során.
Az első világégést követően, 1929-ben, a svájci Genfben számos ország részvételével konferenciát tartottak, hogy az 1864-ben, majd 1906-ban szintén ugyanott megkötött nemzetközi hadijogi egyezményeket tökéletesítsék, kiegészítsék. A tanácskozáson próbálták rendezni a fegyveres konfliktusok során megsebesült, illetve hadifogságba esett katonák helyzetét, s természetesen foglalkoztak a hősi halált haltak további sorsával is. A résztvevők megegyeztek abban, hogy a harcok után a győztes fél kötelessége a holttestek összegyűjtése, méltó eltemetése és a náluk talált személyes tárgyak eljuttatása a megfelelő szervezethez.
Magyarország is csatlakozott a genfi egyezményt aláíró államokhoz. A dokumentum becikkelyezésére 1936-ban került sor, ami után megkezdődött a magyar katonák 1936M azonossági jegytokkal történő ellátása; ennek révén immár biztonsággal lehetett azonosítani a hősi halott katonát. A köznapi nyelven „dögcédulának" nevezett, alumíniumból készült jegytokot mozgósítás, készültségi állapot esetén, továbbá fegyveres gyakorlatok alkalmával kellett kiosztani, a katona pedig köteles volt azt a nyakába akasztva viselni. Az azonosító két oldalán HUNGARIA felirat, illetve 10×10-es rácsozatú táblázat volt, melyre tulajdonosának azonossági számát ütötték. Az azonosítást tízjegyű szám szolgálta: az első négy az anyakönyvi kerületet jelezte, ezt követte a születési év utolsó két, zárásként pedig a születési anyakönyvi kivonat utolsó négy számjegye.
A második világháború kezdetén még a tábori lelkészek látták el az elesettek összegyűjtésével, temetésével és a nyilvántartások készítésével kapcsolatos feladatokat. 1942-től a kiadott hadtest- és hadosztály-szállásmesteri utasítások alapján a frontra kivonuló alakulatok zászlóalj szintig hadisír-nyilvántartó tiszteket jelöltek ki, akik a hősi halottak felkutatását, összegyűjtését, valamint a sírok megjelölését végezték. Sok esetben persze a tábori lelkészek kapták ezeket a feladatokat is. A nyilvántartótisztek készítették a temetővázlatokat, temetőkatasztereket, míg a temetés liturgikus része, a halottnyilvántartás vezetése, az anyakönyvezés a tábori lelkészek kötelességei közé tartozott.
