Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Versekkel emlékeztek Buda visszafoglalására

Szöveg: Márton Boglárka t. hadnagy |  2019. május 21. 19:41

VerSereg néven rendezett versmondó versenyt az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Kaposváron. A megmérettetésen általános iskolás diákok vettek részt, akik katonai témájú verseket szavaltak.

1599203117
A 4. Toborzó és Érdekvédelmi Központ és a Somogy Megyei Kormányhivatal Buda visszafoglalásának 170. évfordulója alkalmából programsorozatot állított össze. Ennek részeként hirdették meg a versmondó versenyt is, amellyel a Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulójára is emlékeztek.

A kaposvári iskolák egy alsó- és egy felső tagozatos diákot nevezhettek a megmérettetésre, amelynek összesen tizenkét indulója volt. Szavalótehetségüket szakmai zsűri értékelte, tagjai Böröndi Józsefné nyugalmazott magyartanár, Varga Zsuzsanna Jászai Mari-díjas színművész és Lőrincz Sándor újságíró voltak.

1599203117
Az első helyet Csillag Boglárka, a Zrínyi Ilona Tagiskola diákja nyerte el, aki Kányádi Sándor Az elveszett követ című versét adta elő. A második helyen Balogh Ádám, a Kisfaludy Lakótelepi Tagiskola tanulója végzett, a harmadik helyezést pedig Karnis Csongor, a Berzsenyi Dániel Tagiskola diákja szerezte meg. Több versenyző különdíjban részesült.

A tematikus programok közt honvédelem- és hősök napi megemlékezés, valamint könyvbemutató is szerepelt.

1599203118
Fotó: Koncsek Barna zászlós