Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vezérkarfőnöki szintű konferencia Washingtonban

Szöveg: Honvéd Vezérkar |  2017. október 26. 16:50

Joseph Dunford vezérezredes, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke vezetésével – hetvenhárom ország részvételével – október 22-25. között Washingtonban rendezték meg az Erőszakos Szélsőséges Szervezetek elleni tevékenység (C-VEO) témájával foglalkozó vezérkarfőnöki szintű konferenciát. Hazánkat dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes képviselte.

1596040520

Az Erőszakos Szélsőségesek Elleni Fellépés koncepcióját az elmúlt években dolgozták ki az Amerikai Egyesült Államokban, a terrorizmus elleni fellépés gyakorlati megvalósításának és elméleti megalapozottságának erősítése érdekében. Ide sorolnak minden olyan szervezetet, amelyek a terrorizmus eszköztárán túl más erőszakos módszereket is alkalmaznak – például a zsarolást és az emberrablást.

A besorolásba sokkal több szervezet tartozik, mint ahányat terrorszervezetnek minősítenek.
A korábbi konferenciákon a partnerországok hangsúlyozták: Európa számára a legnagyobb fenyegetést az ISIS jelenti, ezért elengedhetetlen a közös fellépés fontossága, a probléma megoldásának hálózatszemléletű megközelítése, továbbá az, hogy a hatékony fellépés érdekében a katonai erőfeszítéseknek támogatniuk kell a nemzetközi kormányok egészét.

1596040521

Az Országgyűlés döntése értelmében a Magyar Honvédség a kezdetektől, 2015-től részt vesz Irakban, az ISIS elleni nemzetközi fellépésben, e koalícióhoz a későbbiekben a NATO is csatlakozott hivatalosan.
A jelenlegi konferencia célja az volt, hogy lehetőséget teremtsen a globális erőszakos szélsőséges szervezetek által jelentett fenyegetés megbeszélésére és azon folyamat megtárgyalására, amely a katonai hálózat segítségével ezen szervezetek legyőzését célozza.
A konferencia rávilágított arra, hogy a fenyegetettség régiókon átívelő természete globális biztonsági kihívás, ezért ezek közös értelmezésének előmozdítása, az erőkifejtés egységének elősegítése elengedhetetlen érdeke minden országnak.

Magyarország elkötelezett Európa terrorfenyegetettségének csökkentése, valamint az illegális migráció miatt Európára nehezedő humanitárius katasztrófa elhárítása iránt. Hazánk kiemelt figyelmet fordít a Nyugat-Balkán biztonsági stabilitására, mindemellett szilárd álláspontja, hogy a problémákat a gyökerüknél kell kezelni. Ezért a Magyar Honvédség külföldi szerepvállalása során – többek között – a migráció egyes kibocsátó országaiban részt vesz a béke és a stabilitás feltételeinek megteremtésében, ami elengedhetetlen a migráció fő kiváltó okainak kezelése érdekében.

1596040521

Fotó: Honvéd Vezérkar