Vissza a Szigonyokkal! – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Az elmúlt két évtizedben elsősorban a szárazföldi célpontok elleni, nagy hatótávolságú precíziós csapásmérésre alkalmas fegyverek álltak a katonai vezetés figyelmének központjában. Ennek megfelelően az ellenséges hajóegységek leküzdésére szolgáló eszközök lassan kikoptak a nukleáris meghajtású vadásztengeralattjárók arzenáljából. Most azonban szép csendesen – és alaposan továbbfejlesztve – visszatérnek az UGM–84 Harpoon (Szigony) irányított rakéták.

A hidegháború szülötte

Pedig finoman szólva is veterán fegyverről van szó. A Harpoon a hidegháború szülötte: a szovjet flotta felszínen haladó dízel-elektromos tengeralattjárói elleni, nagyobb távolságból végrehajtható támadások igénye miatt kerestek egy irányított rakétát még az 1960-as években. Az 1965-ben indult fejlesztésnek óriási lökést adott az izraeli INS ELIAT romboló elsüllyesztése. Ez volt az első olyan eset a világon, amikor egy hadihajó (pontosabban három, Komár-osztályú rakétás gyorsnaszád) irányított rakétával süllyesztett el egy másikat. A P–15 Termit (SS–N–2 Styx) rakétákból három találta el 1967. október 21-én délután az öreg Z-osztályú izraeli rombolót.

A támadást követően a mérnökök nagyobb sebességre kapcsoltak s a haditengerészet vezetése is minden forrást biztosított a tengeri hadviselést alapjaiban átformáló fegyver kifejlesztéséhez. Ekkor már egy olyan fegyverrendszert képzeltek el, amely a lehető legszélesebb körben alkalmazható, s így víz alól, a vízfelszínről és a levegőből is indítható. Az első tesztre 1972. december 20-án került sor. Már az 1977-ben hadrendbe állt, sorozatgyártott változat is minden időjárási viszonyok között, éjjel-nappal használható, 221 kilogrammos repesz-romboló robbanófejjel ellátott rakéta volt, komoly (egyben az indító platformtól függő) hatótávolsággal. A levegőből (egészen pontosan a P–3C Orion haditengerészeti járőrrepülőgépről) indított AGM–84A akár 125 kilométerről is célba talált, köszönhetően a Teledyne CAE J402 típusú, kisméretű sugárhajtóművének. A tengeralattjárók vetőcsövéből (UGM–84A) és a hadihajókról (RGM–84A) induló cirkálórakétákat külön szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéták segítették a megfelelő, óránként 860 kilométeres utazósebesség eléréséhez. Sőt, 1983 után az amerikai légierő is megkapta a Harpoon-t: elsőként a Boeing B–52H Stratofortress stratégiai nehézbombázók, szintén hajóvadászati feladatokra. A rakéta saját magasságmérő radarjával repül a vízfelszín felett minimális magasságban, s célpontját aktív radarvezérlésű keresőfejével fogja be.

További részletek a Magyar Honvéd magazin február 15-én megjelenő számában!