Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vízben is jártasak

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Tóth László |  2020. január 31. 5:59

A katona a vízben is katona: ha ott kell dolgoznia vagy társát mentenie, akkor arra fel is készítik. Ennek megfelelően szokatlan helyen, egy székesfehérvári uszodában vett részt kiképzésen január 29-én az MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. Harckocsi Zászlóaljának kijelölt állománya.

1596075515

Természetesen nem strandolásról vagy egyszerű sportolásról volt szó. Mint a zászlóalj parancsnoka, a képzést nem „megúszó" Horváth Sándor alezredes elmondta: a harckocsizók számára is fontos, hogy biztonságos körülmények között gyakorolják, mi a teendő, ha átkelés közbe bajba kerülnek. Bár a harckocsikkal végzett, víz alatti átkelésre már viszonylag régen nem került sor, de az alezredes úgy gondolja: az új technika beérkezésével visszatér ez a képesség is.

A fokozatosság elvét betartó foglalkozáson a katonák egyre bonyolultabb helyzeteket oldottak meg egyre több ruhában és eszközzel. Fontos volt, hogy megfelelő magabiztossággal tudják saját maguk és társaik mentését megoldani, hiszen a dandár katonái számos esetben, így a kiképzések mellett katasztrófavédelmi feladatoknál vagy éppen az árvíz elleni védekezésnél kerülhetnek víz közelébe. Mint a kiképzést vezető Róth Balázs százados, leszögezte, a harckocsi zászlóalj számára kiemelten fontos ez a foglalkozás: alapvető képesség számukra az úszni tudás, hiszen előfordulhat, hogy a harckocsiból úszva kell biztonságosan kijutniuk.

GALÉRIA

Címkékkiképzés