Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vízforrás-2013

Szöveg: Galambos Sándor |  2011. december 27. 17:41

Január 1-jétől a Magyar Honvédség szállítja az ivóvizet azokra településekre, ahol a víz arzéntartalma túllépi az Európai Unió által megszabott határértéket. A Vízforrás-2013 feladat végrehajtására az MH Összhaderőnemi Parancsnokság alárendelt alakulataitól több mint kétszázötven katonát vezényeltek, akik kilencvenöt vízutánfutóval, tizennyolc vízszállító teherautóval és öt, óránként 900 liter kapacitású automata csomagoló berendezéssel biztosítják a veszélyeztetett körzetekben élőnek az egészséges ivóvizet.

1595929253

A feladat végrehajtásában az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szinte valamennyi alárendelt alakulata részt vesz, az előkészületek már a karácsonyi ünnepek előtt elkezdődtek, a készenlét szintjét december 27-én ellenőrizte Csongrádon Domján László vezérőrnagy. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka a látottak alapján kijelentette: a kijelölt több mint 250 katona kiválóra vizsgázott, a meghatározott időpontban a Magyar Honvédség megkezdi az egészséges ivóvíz kiszállítását az érintett településekre – egy személy részére naponta két liter vízzel számolnak.

A Vízforrás-2013 feladat végrehajtására 240 technikai eszköz áll rendelkezésre. A városokba zacskós vizet szállítanak majd a katonák, a kisebb településeken élőket pedig vízutánfutókkal és vízszállító teherautókkal látják el egészséges ivóvízzel. A zacskók töltését két helyszínen, csongrádi vízműnél négy, Izsákon egy automata csomagoló berendezéssel végzik. A vízszállító és a csomagoló berendezéseken a felkészülés időszakában elvégezték az előírt tisztítást és fertőtlenítést, a vízmintákat bevizsgálták. Az eszközök akkreditációja megtörtént, a tanúsítvány szerint alkalmasak ivóvíz szállítására és rövid idejű tárolására.

1595929254

A víz kiszállítása január 1-jén reggel 6-kor kezdődik, addigra a honvédség az érintett önkormányzatok bevonásával minden lakost tájékoztatni fog arról, hogy a nap melyik időszakában és hol vételezhető az arzénmentes víz – ennek elfogadása azonban nem kötelező. Az ivóvizet hűvös helyen, legfeljebb 48 óráig javasolt tárolni, csecsemőknek és kisgyermekeknek csak forralás után célszerű adni.

Magyarország 123 településén nagyobb az ivóvíz arzénszennyezettsége az Európai Unió által meghatározott literenkénti 10 milligrammos mértéknél, ez 340 ezer ember egészségét veszélyezteti. A kormány szeptemberben határozott arról, hogy az ivóvízminőség-javító program keretében megvalósuló beruházásokat felgyorsítja. A nemzeti fejlesztési miniszternek és a belügyminiszternek kell felülvizsgálnia a projektek ütemtervét, feltárni a gyorsítási lehetőségeket. A határozat szerint a Honvédelmi Minisztériumnak a rendelkezésére álló eszközökkel kell gondoskodnia az ivóvízellátásról az érintett településeken addig, amíg a végleges megoldást jelentő konténeres szűrőberendezések telepítése be nem fejeződik.

1595929254

Fotók: A szerző felvételei