Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az orosz haditengerészet nem tart igényt több Bölényre

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu / Lenta.ru |  2011. december 27. 18:40

Az orosz haditengerészet nem rendel több légpárnás, Zubr – Bölény – típusú (Projekt 12322) deszanthajót, közölték haditengerészeti forrásra hivatkozva orosz hírügynökségek. A Bölények helyét a későbbiekben új hadihajók veszik át, köztük különböző deszanthajók, beleértve többek között a Mistral típusú helikopterhordozókat is.

Hadiipari komplexumból származó információk szerint az új deszanthajók méretüket tekintve kisebbek lesznek, mint a jelenleg alkalmazott Bölények. Egyelőre úgy tűnik, hogy két, Projekt 12322 hadihajó, a Mordovia, valamint a Jevgenyij Kocseskov mindaddig rendszerben marad, míg az erőforrások számára meghatározott, rendelkezésre álló időt ki nem hajózzák belőlük.

1595929255
A Bölény kisméretű, légpárnás deszanthajó fejlesztése a Szovjetunióban kezdődött 1987-ben. Az első sorozatban gyártott hajó 1988-ban került a flotta állományába. A hajó kapacitása lehetővé teszi három harckocsi vagy tíz páncélozott szállító harcjármű és 140 deszant katona, esetleg nyolc gyalogsági harcjármű szállítását. A Bölény belsejében a haditechnikai eszközök helyén 366 deszant katonát tudnak elhelyezni.

Összesen tizennégy Bölény hagyta el a hajógyárat, amelyek közül kettő napjainkban az orosz hadsereg állományához tartozik. Ötöt hasznosítottak, kettő építését nem fejezték be, míg ötöt Görögországnak adtak el, amelyeket napjainkban turisztikai célokra használnak. A „Jantar" hajógyár adatai szerint az Oroszországban még rendszerben álló két Bölénynek nagyjavításon kell átesnie. Anyagi eszközök a hajók javítására és modernizációjára egyelőre nem állnak rendelkezésre, ezért csak a hadrendben tartáshoz szükséges munkákat finanszírozzák a Bölényeken.

2011 közepén Kína mutatott érdeklődést a Projekt 12322 típusú hajók iránt. A Roszoboronexport információi szerint a tranzakció létrejött – Kína Ukrajnától vásárolt négy deszanthajót. Információk szerint a hajók mellett Kína megkapja az összes technikai dokumentációt is, amely lehetővé teszi számára, hogy önállóan építsen a későbbiekben Bölényeket.

1595929255