Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vonzó az altiszti pályakép az egri diákoknak

Szöveg: Holló István őrnagy |  2016. február 17. 16:03

A Magyar Honvédség az ország egyik legnagyobb munkáltatójaként, a folyamatos fejlesztések miatt − akár a tartalékos, szerződéses vagy a hivatásos életpályát nézzük −, éves szinten ezreket vár soraiba. A pályaválasztás szempontjából fontos határidő járt le február 15-én: az altiszti pályát választó végzős diákoknak ekkorra kellett leadniuk jelentkezési lapjukat a lakóhelyük szerinti toborzással foglalkozó katonai szervezetnél.

1596008795

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) 5. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodája december, január és február hónapokban több alkalommal látogatott el a Heves megyei középiskolákba. A toborzók Eger, Gyöngyös, Hatvan és Heves településeken tájékoztatták a katonai pálya iránt érdeklődő tanulókat a Magyar Honvédségben biztosított továbbtanulási lehetőségekről.

Az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium különösen a szívén viseli a honvédelmi nevelés ügyét, aktív résztvevője a KatonaSuli-programnak. Az intézmény ötödik éve indít olyan osztályt, ahol a tanulók fakultatív keretek között sajátítják el a honvédelmi alapismereteket, amelyből választott tantárgyként érettségi vizsgát is tehetnek. A középiskola a Magyar Honvédséggel való együttműködését szorosabbra kívánta fűzni, ezért megkereste az MH HKNYP egri irodáját: a két szervezet között 2013-ban született együttműködési megállapodás.
Ennek a közös munkának köszönhetően az iskola tanulói közül már több diák is a katonai életpályát választotta, legtöbben az önkéntes tartalékos rendszeren keresztül csatlakoztak a Magyar Honvédséghez.

1596008795

Az iroda nagyon örül annak, hogy az idén végző diákok közül öten jelentkeztek az MH Altiszti Akadémiára: a jelentkezésüket ünnepélyes keretek között véglegesítették az egri irodában, ahol jelen volt Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa, Balog Sándor főtörzszászlós, az MH HKNYP vezénylőzászlósa, valamint Busák István, az iskola igazgatója is.

A rendezvényen − a hivatalos ismertetők, tájékoztatók után − a diákoknak lehetőségük volt kötetlen beszélgetés keretein belül kérdéseket feltenni a megjelent vezénylőzászlósoknak, amikre kimerítő, személyes élményekkel színesített válaszokat kaptak.

1596008795

Fotó: Zagyi Tamás törzszászlós