Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Záróvizsga a vezető altiszti tanfolyamon

Szöveg: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy |  2017. január 19. 18:17

Január 20-án fejeződik be a negyedik Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián.

1596026419

A szeptemberben indult képzésen való részvételre tizennégy alegység szintű vezénylőzászlós kapott lehetőséget. Az akadémia legmagasabb szintű altiszti tanfolyamán résztvevőknek az évfolyamdolgozatuk megvédése mellett a kurzuson megszerzett elméleti tudásukból is számot kell adniuk a záróvizsgán. A vizsgatételek között vezetéselmélet, hadművelet-elmélet és kommunikáció is szerepel. A bizottság elnöke Bozó Tibor dandártábornok, az akadémia parancsnoka.

A vezető altiszti tanfolyam ünnepélyes oklevélátadóval zárul pénteken, ahol a „Kiválóan végzett hallgató" és a csoport tagjai által választott „Primus inter Pares" díjakat is átadják.

1596026420