Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazánk a NATO keleti szárnyát is védelmezi

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: archív felvételek |  2023. május 23. 10:04

„A magyar kormány alapvető célja, hogy védelmezze Magyarországot és állampolgárait, valamint ezzel együtt a NATO keleti szárnyát, ami különösen lényeges az ukrajnai háború fényében” – jelentette ki Takács Szabolcs, Magyarország egyesült államokbeli nagykövete, a honvédelem napja alkalmából tartott hagyományos ünnepségen az amerikai fővárosban, május 22-én.

mti1

Takács Szabolcs rámutatott: Magyarország megközelítését az is meghatározza, hogy nagy számban harcolnak az ukrajnai hadseregben magyar nemzetiségűek. A nagykövet hangsúlyozta, hogy a jelenlegi bizonytalan és állandóan változó biztonsági környezetben a magyar kormány és a Magyar Honvédség elismeréssel tekint az Egyesült Államokkal való együttműködésre.

Az elmúlt néhány évben jelentősen bővült az együttműködés, és 2019-ben Magyarország kétoldalú védelmi együttműködésről írt alá megállapodást az Egyesült Államokkal, amire azóta épít. Megjelenik ez kiképzési programokban, közös hadgyakorlatokban és katonai képességek fejlesztésében - hívta fel a figyelmet a diplomata. Takács Szabolcs hozzátette, hogy a mai kihívások közös válaszokat követelnek, amelyek a NATO szövetségi rendszer stratégiai alapvetéseire, együttműködésre és ugyanakkor a nemzeti prioritások kölcsönös tiszteletére épülnek.

mti2

Szegő László, Magyarország washingtoni katonai attaséja a partnerországok Washingtonban szolgáló katonai képviselői előtt megerősítette, hogy Magyarország teljes mértékben támogatja a NATO ukrajnai konfliktust érintő politikáját, és továbbra is tartja magát a tagságából fakadó kötelezettségekhez. A dandártábornok arra hívta fel a figyelmet, hogy ma Magyarország a NATO tagjaként aktív részese a szövetség tevékenységének és műveleteinek, a partnerek és szövetségesek oldalán dolgozik a kölcsönös védelem és biztonság erősítésén. Hangsúlyozta, hogy a magyar katonák többnemzetiségű egységek tagjaként jelenleg is három földrészen szolgálnak. Kiemelte a koszovói szerepvállalást, valamint a balti légtérvédelmi feladatok ellátását.

„A NATO kollektív védelme sarokköve a magyar biztonságnak, ugyanakkor saját védelmi képességeinek fejlesztésével maga is hozzájárul a NATO közös védelmi rendszeréhez” – jelentette ki az attasé, hangsúlyozva, hogy Magyarország már idén teljesíti a GDP 2 százalékát jelentő NATO-elvárást a védelmi kiadásokat illetően. Hozzátette azt is, hogy a másik NATO-elvárást – ami arról szól, hogy a védelmi kiadások legkevesebb 20 százalékát a hadsereg modernizációjára fordítsa –, Magyarország már régóta teljesíti.

mti3

A dandártábornok rámutatott arra, hogy a magyar védelmi erők tagjai részt vesznek az ukrajnai humanitárius segélyezésben a magyar történelem legnagyobb humanitárius akciójában, emellett Magyarország egészségügyi ellátásban részesíti és rehabilitációt nyújt sebesült ukrán katonáknak, valamint harctéri orvosi ellátási képzést ajánlott fel. Azt is hangsúlyozta, hogy a magyar fegyveres erők az elmúlt években jelentős átalakuláson mentek keresztül, igazodva a változó biztonsági környezethez, és a 21. század elvárásaihoz. Szegő László megállapította, hogy az Egyesült Államok rendületlen támogatója a magyar védelmi képességeknek, és egyben köszönetet mondott az Ohiói Nemzeti Gárdának a harminc éve tartó együttműködésért, és a magyar katonai képességek javításához nyújtott segítségért.

Daniel Bischof amerikai helyettes külügyi államtitkár az ünnepségen leszögezte: az Egyesült Államok és Magyarország partnere és szövetségese egymásnak. Hozzátette: az Egyesült Államok nagyra tartja azt a közeli partnerséget, amit a védelmi együttműködés takar, és hálás a magyar védelmi erők hozzájárulásáért a közös biztonság megteremtéséhez. Kiemelte a közös katonai szerepvállalást, amelyet magyar és amerikai katonák végeztek Afganisztánban, Irakban és a világ egyéb válságrégióiban.

mti4

Kijelentette, hogy örömmel hallgatta a magyar nagykövet szavait a NATO keleti szárnyának védelmével kapcsolatban. Hozzátette, hogy Magyarország keleti határa, ami egyben a NATO keleti szárnya is, az Ukrajnában zajló háború miatt komoly aggodalom forrása. Az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára megismételte: az Egyesült Államok addig folytatja Ukrajna támogatását önvédelmében, ameddig csak szükséges, annak érdekében is, hogy ha arra kerül a sor, akkor a lehető legjobb pozícióból tudjon tárgyalóasztalhoz ülni.

John C. Harris vezérőrnagy, az Ohiói Nemzeti Gárda nevében emlékezett meg arról, hogy Ohio állam katonasága és Magyarország harminc éve, 1993-ban kötötte meg máig fennálló együttműködését. Megállapította, hogy a három évtized alatt a két ország katonái kölcsönösen tanultak egymástól, és örömét fejezte ki, hogy a Magyar Honvédség eddigi 175 évéből ilyen formában harminc éve már az ohioói fegyveres erő is részt vehet. Felidézte, hogy a magyar katonákkal közösen vesznek részt kiképzéseken, és kiemelte, hogy Afganisztánban egy katonai egység részeként szolgáltak magyarok és amerikaiak Ohio államból. A vezérőrnagy kiemelte, hogy a fegyveres erők tagjainak együttműködése a bizalmon alapul, és ez a kooperáció egyben a két nemzetet is erősebbé teszi.