Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazaviszik a brit katonákat Afganisztánból?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. május 23. 7:45

A több minisztertársával szombaton Afganisztánba látogató Liam Fox brit védelmi miniszter kijelentette, hogy szeretné felgyorsítani csapataik kivonását a közép-ázsiai országból. Genertel lakásbiztosítás online! A küldöttségnek tagja William Hague külügyminiszter, Andrew Mitchell nemzetközi fejlesztési miniszter, valamint David Beckham ismert labdarúgó.

A vizit előtt a The Timesnak adott nyilatkozatában a védelmi tárca vezetője jelezte, hogy Nagy-Britannia visszafogja korábbi célkitűzéseit. “Újra kell gondolni céljainkat és azok megvalósításának határidejét. Nem vagyunk a világ csendőrei. Nem azért vagyunk Afganisztánban, hogy oktatási politikát honosítsunk meg egy tönkrement XIII. századi országban. Azért vagyunk itt, hogy elhárítsuk a Nagy-Britannia népére és globális érdekeinkre leselkedő fenyegetést. Most a nemzetbiztonság áll a figyelmünk központjában" – tette hozzá Liam Fox.

William Hague külügyminiszter ugyanakkor arról beszélt az ő Kabulba kísérő újságíróknak, hogy Nagy-Britannia továbbra is elkötelezett Afganisztán iránt. Mint mondotta:"a kérdés az, hogy miként segítsük az afgán kormányt és a NATO szövetségeseket, nem pedig az, hogy támogassuk-e őket".

A küldöttségben jelen van David Beckham labdarúgó is. A brit válogatott egykori 35 éves kapitánya részt vesz egy kérdezz-felelek rendezvényen, amelyet az afganisztáni Hilmend tartományban harcoló katonáknak tartanak. A futballista kiemelte, hogy csodálattal adózik a szélsőségesek ellen harcoló fiatal nők és férfiak iránt, akikre ő nagy-nagy büszkeséggel tekint.

A brit delegációt a látogatás során várhatóan fogadja Hamid Karzai afgán államfő is.